Belföld

Újra feltűnhet a Kisgazdapárt

Találkozót tartanak az 1998-as országgyűlési választáson sikeresen szerepelt kisgazda politikusok Budapesten a jövő héten, keresve a jövőbeni együttműködés lehetőségét - írta pénteki számában a Magyar Hírlap.

Bánk Attila, a találkozó kezdeményezője, a Magyar Vidék és Polgári Párt elnöke elmondta: az ország lesújtó gazdasági helyzete, a magyar mezőgazdaság kritikus állapota és a választópolgárok politikai elitben megrendült hite ismét egy asztalhoz ülteti a kisgazda-társadalomért magukat felelősnek gondoló politikusokat.

„Az utolsó két országgyűlési választáson bebizonyosodott, hogy egyetlen párt sem tudta maga mellé állítani az agrártársadalmat, de a jobboldalon a jövőben is szükség lesz a kisgazda-szimpatizánsok voksaira, mert csak velük együtt lehet legyőzni a Gyurcsány által vezetett koalíciót” – tette hozzá.

Közlése szerint az utóbbi hónapokban a Kisgazdapárt több, korábban vezető tisztséget betöltött politikusa is úgy vélte, elérkezett az összefogás ideje, félre kell tenni a vélt vagy valós sérelmeket.

„Ez nem jelent zászlóbontást, de a tavasz biztosan meghozza egy olyan új politikai erő megjelenését, amellyel számolni kell majd a következő parlamenti választásokon” – mondta Bánk Attila.

A Magyar Hírlap értesülése szerint a találkozón körülbelül ötven-hatvan volt kisgazda politikus vesz részt, köztük Torgyán József és Lányi Zsolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik