Az eddigi adatok alapján a tilos jelzésnél négy személygépkocsi várakozott, amikor egy ötödik hátulról nekik hajtott. A balesetben egy személy könnyebben megsérült – mondta el Szalai Ferenc őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Hozzátette: a vizsgálat során kiderült, hogy a balesetet okozó járművet egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt vezette. Az intézkedéskor gyanú merült fel arra is, hogy a megyei főkapitányság állományába tartozó őrnagy ittasan közlekedett, ezért vérvételre előállították. „Az orvos elsődleges véleménye alapján közepesen ittasan ült volán mögé, így a tiszt felettesei kezdeményezték szolgálati viszonyának megszűntetését” – mondta.
