Az egyelőre Tisztességes Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesület (Tibike) névre keresztelt szerveződés a szokásos érdekvédelmi tevékenység mellett a bírósági vezetők és vezető szervek (például az Országos Igazságszolgáltatási Tanács) munkájának figyelemmel kísérését és folyamatos kritikáját tűzte ki célul, „mert a létrehozók álláspontja szerint az igazgatás hiányosságai és működési zavarai a bírák munkakörülményeire, munkaterhének egyenetlenségére és ezzel együtt a munkavégzés színvonalára is kihatnak” – olvasható az írásban. Úgy tűnik egyébként, hogy legsürgetőbbnek a vezetés ellenőrizhetőségének megteremtését tartják.
A még létre sem hozott egyesület alapszabályának tervezetét a bíróságok belső intranetes levelezőrendszerén valamennyi bíróhoz eljuttatták. És rögtön azzal szembesültek, hogy kezdeményezésük egy másik – eddig egyetlen – érdekvédelmi szerv, a Magyar Bírói Egyesület (MBE) elnökségénél és a felsőbb szintű vezetők egy részénél sem okozott osztatlan lelkesedést.
Dr. Horváth György például, mint a Veszprém Megyei Bíróság elnöke hivatalos levelében vetette fel Cserni János bírói alkalmatlanságának – ezáltal a bírói tisztségéből való elmozdítását megalapozó körülmény – megállapítását. (Cserni különben a törvény szerint kötelező bíróvizsgálaton nemrégiben a szakmai vezetés részéről a legjobb, kiváló minősítést kapott.) Dr. Horváth azt írja: „Mindenekelőtt tiltakozom az ellen, hogy olyan nevű egyesület létrejöjjön, mint amit az említett bíró javasol (…) mert ez az elnevezés azt jelenti, hogy a múltbeli és a jelenlegi bírósági igazgatási vezetés tisztességtelen. (…) Ebben a formában a teljes magyar igazságszolgáltatás hátbatámadása, a munkahellyel való elemi szolidaritás hiányára utal. Megítélésem szerint legkevesebb etikai vétség, de elérheti a fegyelmi vétség szintjét is, így indokoltnak tartom ellene a fegyelmi eljárás kezdeményezését.”
Dr. Horváth az elnevezést pszichopatikusnak tartja, ami szerinte „felveti a bíró egészségügyi alkalmasságának kérdését”. De ezen túl még azt is mondja, „hogy a bírói közösség rekessze ki magából azt a személyt, Cserni Jánost, aki egyáltalában ilyen javaslattal él”. Szerinte ugyanis az a cél, hogy az egyesületnek bárki a tagja lehessen „annak veszélyét rejti magában, hogy az összes pervesztes fél részt kíván venni az egyesület tevékenységében”.
Magyar Bírói Egyesület elnökéhez címzett levél sorsáról még nem tudni.
