A Fidesz nem vesz részt a demonstrációk, sztrájkok szervezésében, ám „a legteljesebb mértékű erkölcsi, politikai támogatásunkról szeretnénk biztosítani mindazon szervezeteket, amelyek a megmozdulásokat szervezik” – mondta Kövér László.
Bejelentette, hogy a Fidesz felkéri szimpatizánsait, ezeket az akciókat minden lehetséges módon támogassák, „vállaljanak egymással szolidaritás, hiszen bár kétség kívül a hatalom mindent megragad annak érdekében, hogy a félelem légkörét erősítse az országban, mennél több ember fog ezekhez az akciókhoz ma, holnap, holnapután csatlakozni, annál egyértelműbb és világosabb lesz, hogy nincs mitől félni”.
Kövér László kérdésre válaszolva elmondta, testületi döntés a Fideszben nem született arról, hogy a párt vezetői részt vesznek-e a megmozdulásokon. Erről mindenki lelkiismerete szerint dönt – tette hozzá.
Az ellenzéki politikus kifejtette, hogy a Fidesz felfogása szerint a demokrácia „a néptől vett felhatalmazással, a nép érdekében, a nép részvételével zajló kormányzást jelenti”. Szerinte Gyurcsány Ferenc nem eszerint kormányoz, döntéseit felhatalmazás nélkül, egy szűk elit érdekében hozza meg.
Arról beszélt, hogy a kormány döntései miatt az elmúlt egy év fő vesztesei a nyugdíjasok, akiktől – mint mondta – a kormány az inflációval elvett egyhavi nyugdíjat. Úgy vélte, a vasúti szárnyvonalak bezárása nem csak közlekedési nehézséget jelent, hanem térségek nyomorba döntését is eredményezi. Az egészségbiztosítás privatizálásával nem jog, hanem kiváltság lesz az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzájutás; az embereknek még több járulékot kell majd fizetni.
