A politikus közleményében emlékeztet rá: „a Gripen-bizottság napokban elkészült jelentése számos olyan hiányosságot állapít meg, amelyeket 2001-ben a harci-repülőgépek beszerzésének ügyében követett el az Orbán-kormány”.
„A jelentés rávilágít arra, hogy a kiemelkedően magas költségvetési kiadással járó beszerzési döntést nem előzte meg az alapvető hadműveleti, műszaki és gazdaságossági követelmények, valamint a repülőgépekkel, a fegyverzettel, a kiképzéssel és a logisztikával szembeni elvárások meghatározása” – írta.
A konkrét repülőgép típusra vonatkozó döntést sem a kormány, hanem annak egyik kabinetje hozta meg, a beszerzést pedig nem előzte meg közbeszerzési eljárás. Az Orbán-kormány időszakában a honvédelem fejlesztésével összefüggésben hozott döntés pedig tudatosan figyelmen kívül hagyta a Parlament akkor érvényes, a Magyar Honvédség fejlesztésére vonatkozó határozatát is – írta, hozzátéve: ez az egyik legsúlyosabb hiba, amit parlamentáris demokráciában el lehet követni.
Ezekre a hiányosságokra az akkor ellenzékben lévő szocialista frakció szakpolitikusai eredménytelenül hívták fel az Orbán-kormány figyelmét.
„Az MSZP képviselőcsoport számára ezért sem okozott meglepetést a Gripen-bizottság most nyilvánosságra került jelentése. Mint ahogy az sem, hogy Orbán Viktor (…) a tényeken alapuló jelentés ismerete nélkül azonnal cáfolta annak megállapításait” – tette hozzá.
