Ismertetése szerint a XI. kerületi, Ecsed utcai központ ablakát kővel dobták be, majd két – olajjal töltött – Molotov-koktélt hajítottak az épületbe. Mindez egy tanú szerint éjfél körül történhetett, aki üvegcsörömpölést hallott. Tudatos lehetett az akció, hiszen az iroda egy félreeső, kertvárosi helyen van a kerületben. Szerencse, hogy nem robbantak be a benzines palackok, ugyanis az irodában jelenleg egy festménykiállítást is tartanak. A rendőrségi helyszínelés jelenleg is zajlik – mondta.
- 22:52 Remekeltek a magyar atléták, ketten is bejutottak a 400 méteres döntőbe
- 21:46 Több ezer vasúti talpfa gyulladt ki Tiszabezdédnél
- 21:34 Közel kétezer sertést ölnek le Somogyban az afrikai sertéspestis miatt
- 21:32 Halász Bence magyar rekordot döntve lett Európa-bajnok
- 21:14 „Megígérem, hogy a klub és a szurkolók iránti tiszteletből nem fogom már az első héten a címert csókolgatni a mezemen” – Gróf Dávid Diósgyőrbe igazolt
- 20:41 Bóka János: ősrobbanás utáni kezdeti időszakban van a Fidesz, a párt jövője képlékeny
- 20:32 „Határozottan elvárjuk Baka Andrástól, hogy a Tisza-kormány ellensúlya legyen” – kormánypárti politikusokat kérdeztünk az államfőválasztás kulisszatitkairól
- 20:08 Már a második magyar focista szerződött Azerbajdzsánba
- 20:00 A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 11.
- 19:43 Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
- 19:25 Kós Hubert elverte az Eb-mezőnyt, de az egyéni csúcsára is csak a fejét csóválta
- 18:54 Több mint 16 ezer ukrán civilt tart fogva Oroszország az ENSZ szerint
- 18:52 Fidesz-KDNP: Baka András méltatlan Magyarország köztársasági elnöki tisztségére
- 18:22 Őrizetbe vettek egy török újságírót, mert átigazolási pletykáról írt
- 19:00 A maradék vizükből itatták meg a lánglovagok a szomjazó sünit
- 14:42 Molnár Áron Orbánról: Rakijázik a trombitafesztiválon, előtte a vébén hesszel milliókért, miközben a jogállamiság végéről hadovál – ez az egész csak játék volt neki
- 15:25 Baka András: Az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága
- 18:01 Schultz Nóra az államfői szűzbeszédről: Baka András az ellenzéki szavazóknak is tett gesztusokat
- 14:22 Szakértővel vizsgáltattuk meg a Velencei-tó vizét: jelenleg a közcsatornába sem szabadna beleengedni
- 13:06 Szexuális bűncselekményeket akartak elkövetni az elrabolt, és Berettyóújfalunál megtalált 15 éves dán lányon
- 21:14 „Megígérem, hogy a klub és a szurkolók iránti tiszteletből nem fogom már az első héten a címert csókolgatni a mezemen” – Gróf Dávid Diósgyőrbe igazolt
- 17:44 Letartóztattak két magyart Lengyelországban
- 20:41 Bóka János: ősrobbanás utáni kezdeti időszakban van a Fidesz, a párt jövője képlékeny
- 17:47 Akarata ellenére kerülhetett a kábítószerrel megpakolt autóba a drogkereskedelemmel gyanúsított volt MKKP-s pécsi politikus
- 13:09 „Ez kevés lesz, kormányozni kellene!” – írta a Fidesz, miután a kormány feljelentést tett Orbán Viktor Facebook-tartalmai miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
