Belföld

Lemondott egy fideszes pécsi képviselő

Lemond mandátumáról a napokban Mellár Tamás, a Fidesz pécsi önkormányzati képviselője, mert úgy érzi: nincs eredménye a városért tett erőfeszítéseinek.

Az elmúlt egy évben hiába mondtam bármit, semmi eredménye, foganatja nem lett, mert javaslataimat a baranyai megyeszékhelyet kormányzó szocialista-liberális koalíció erőből leszavazta – mondta a városatya, a Pécsi Tudományegyetem közgazdász professzora.

Mellár Tamás hangsúlyozta: lemondása végleges, azt egy-két napon belül írásban is benyújtja Pécs jegyzőjéhez és a párt vezetéséhez. Beszámolt arról, hogy egy évvel ezelőtt nagy ambíciókkal és lelkesedéssel kezdte meg képviselői munkáját. Ennek során azonban azzal kellett szembesülnie, hogy „a város letér a fenntartható növekedési pályáról”, s nem hozza meg stabilizációra irányuló, szerinte nélkülözhetetlen döntéseket.

Pécs adóssága jelenleg 18 milliárd forint, ami mellé a testület újabb 10 milliárd forint felvételéről határozott. „Ezzel 20-25 évre eladósodunk, gyakorlatilag gyermekeink, unokáink jövőjét árverezzük el. Mivel ezt megakadályozni nem tudom, felelősséget sem vállalok érte” – fogalmazott Mellár Tamás. Hozzátette: döntéséhez a végső lökést az adta, hogy a közgyűlés csütörtökön a jobboldali koalíció indítványára nem oszlatta fel önmagát.

Megjegyezte, unatkozni a jövőben sem fog, folytatja oktatói és kutatói munkáját a Pécsi Tudományegyetemen. Mellár Tamás egyéni jelöltként, a 7. számú pécsi körzetből jutott be a közgyűlésbe, helyének betöltéséért időközi választást kell kiírni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik