Belföld

Csak januárban alakul át a Rebisz

Az országos rendőrfőkapitány cáfolta azt a lapinformációt, hogy már szeptembertől átalakul a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz); Bencze József hangsúlyozta: csak januártól, a rendőrség és határőrség integrációjától alakul át a szervezet.

Nem hoztuk előre az átalakítást – jelentette ki a főkapitány. A Népszabadság korábban azt írta, információi szerint szeptembertől Készenléti Rendőrség néven fog működni a szervezet.

Bencze József emlékeztetett rá: áttekintették a Rebisz működését, és mivel a politikai konszenzus a rendőrség megyei struktúráját hagyta jóvá, mindent eszerint alakítanak át, így megszűnik a jelenleg a Rebisz keretein belül működő önálló autópálya-rendőrség.

Egy megyei főkapitány felel a megye teljes közigazgatási területén elkövetett minden jogsértésért, ezért fontosnak tartom, hogy az autópályákért is feleljen. Központilag sokkal nehezebb irányítani a szervezetet, amelynek a legtávolabbi egységei Hegyeshalomtól Röszkéig elszórtan helyezkednek el, a bűnügyi munkában például 36 ügyészséggel kellett kapcsolatot tartaniuk az autópálya-rendőröknek. Ez indokolja, hogy az autópálya-rendőrség személyi állományát és eszközeit az illetékes megyei főkapitányságok vegyék át az átalakítás során – mondta.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik