Belföld

Több pénz jut turizmusfejlesztésre

A kormány Magyarország megújítását illetően arra törekszik, hogy azokba a területekbe is több pénzt fektessen, amelyek úgymond meg "lefedetlenek", amelyekben vannak még kihasználatlan erőforrások; ilyen a turizmus is, ami a nemzeti össztermék (GDP) kilenc százalékát adja - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő kihelyezett tájékoztatóján Balatonfüreden, a megújult történelmi belváros központjában.

A turizmus Magyarországon 400 ezer embernek biztosít munkát – tette hozzá a szóvivő. Emlékeztetett arra, hogy két héttel ezelőtt a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Programja keretében megvalósuló, kiemelt támogatású projektek körébe sorolta Balatonfüred reformkori történelmi városrészének a rekonstrukcióját.

Újhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: a Balaton reneszánszát éli, a tóparton az első öt hónap adatai alapján – tehát a kánikulai napok statisztikája nélkül – mintegy 18-20 százalékos volt a belföldi turisták vendégéjszakái számának emelkedése. A nemzetgazdaság egyik legkomolyabb szolgáltató ágazata a turizmus, amelyre a kormány a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 2004-2006 között 31 milliárd forintot fordítot. Tájékoztatása szerint 2007-2013 között összesen 305 milliárd forint jut majd a turizmus fejlesztésére.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta: három fejlesztési ütemben megújul Füred történelmi belvárosa – a fejlesztés a Balaton Ékköve elnevezésű programként ismert -, s az első ütem beruházásaihoz 2005-ben közel 400 millió forintos támogatást biztosított a kormány, a fejlesztés második ütemére 1,7 milliárd forintos támogatást nyújtanak. A program befejező ütemének megvalósításához 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatásra nyújtanak majd be pályázatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik