Belföld

Nem várják a határőrparancsnok távozását

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium továbbra is számít Béndek József altábornagyra, a határőrség országos parancsnokára a rendőrség és a határőrség integrációjának levezénylésében – reagált a rendészeti tárca arra a keddi lapinformációra, amely szerint vezető nyugdíjazását tervezik, mert kritikus megjegyzéseket tett a köztelevízióban.

Piros Attila szakállamtitkár kedden egy megbeszélésen a Rendészeti Védegylet, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete és a Független Rendőrszakszervezet vezetőinek elmondta: a minisztérium számít Béndek József altábornagyra a rendőrség és a határőrség integrációjának levezénylésében. közlése szerint nincs olyan szándék, hogy menesszék a határőrség parancsnokát – mondta Kovács Iván szóvivő az MTI-nek. Béndek József távozása (nyugdíjazása) lapinformáció szerint annak kapcsán merült fel, hogy a tábornok élesen kritizálta a rendőrség és határőrség integrációját a köztelevízió egyik műsorában.

A megbeszélésen Piros Attila elmondta: a két szervezet integrációja “dinamikus” szakaszba lépett, hamarosan elkészülnek az állománytáblák tervezetei. Az állománytáblákból derül ki, hogy adott szervezetben az integráció után hány ember, milyen beosztásban dolgozik.

Az egyértelműen kiderült a megbeszélésen, hogy az integráció kapcsán azok a határőr kollégák lesznek veszélyben, akiket szerződéssel foglalkoztat a határőrség. Ők azok, akiket a sorállományú határőrség megszüntetése után, érettségi nélkül vettek fel, azonban a rendőrségi törvény nem ad az ő foglakoztatásukra lehetőséget. Jelenleg 175 ilyen szerződéses munkavállalója van a határőrségnek, az év végéig számuk 45-47-re csökken, az ő a rendőrségi továbbfoglalkoztatásuk erősen kérdéses – tette hozzá Rendészeti Védegylet szóvivője.

A megbeszélésen Piros Attila a Rendészeti Védegylet írásos kérdésére válaszolva elmondta a szakszervezeti vezetőknek azt is, hogy nem pályáztatják meg a rendőrségi vezetői beosztásokat az integráció miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik