Belföld

A biztosítóknak üzent a KDNP

Nem árt, ha a több-biztosítós egészségügyi rendszerbe beszállni készülő magáncégek tisztában vannak azzal, hogy politikai változás esetén struktúraváltozás lesz – figyelmeztetett a KDNP alelnöke.

A KDNP minden olyan garanciát elutasít, ami a magántőke számára a hasznot biztosítaná – hangsúlyozta Surján László. Mint mondta, van némi félelem azzal kapcsolatban, hogy a hosszú távú garanciát biztosító szerződések megnehezítik a következő kormány munkáját.


A tisztánlátás érdekében követelik, hogy ne csak a szerződések végleges szövegét, hanem a tervezeteket is hozzák nyilvánosságra. Szerinte a mára elveszett bizalmat így lehetne helyreállítani. A politikus – aki európai parlamenti képviselő is – hangsúlyozta: a KDNP a nemzeti kockázatközösség talaján álló, egységes egészségbiztosítást akar, és elveti a biztosítás régiókra bontását.


Ez utóbbit Surján László azzal indokolta, hogy a kisebb kockázatközösség kevesebb beavatkozást tud befogadni, ám az adminisztratív költségek nőnek. Fontos elemként hozzátette: csökken a szabad orvosválasztás esélye. A kereszténydemokraták alelnöke úgy vélte, hogy az egészségügyben az elmúlt egy évben történt átalakítások, változások azt mutatják: a kormány hadat üzent a szegényeknek, az intézkedések a szegényebb népréteg kárára történnek.


A sajtónak átadott adatsor szerint Magyarország Portugália mögött áll, hazánkban csaknem fele akkora az egy főre jutó egészségügyi kiadás, mint a déli országban. Magyarország Dél-Koreát, Csehországot, Szlovákiát, Mexikót, Lengyelországot és Törökországot előzi meg.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik