Belföld

Beteg- és ellátottjogi irodák jönnek létre

Az ország valamennyi régiójában egy-egy, a fővárosban és a Közép-Magyarországi Régióban pedig két olyan jogvédő iroda nyílik, amely a betegek, a szociális ellátottak és a gyermekek jogaival foglalkozik. Ezt Budai Bernadett jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kormány mintegy egymilliárd forintot szán a beteg-, az ellátott- és a gyermekjogok védelmével foglalkozó civil szervezetek támogatására. „Ez a jogi képviselői hálózat tájékoztatással és tanácsadással járul hozzá, hogy az érintettek érvényesíteni tudják jogaikat.

A hálózat tehát javítja a betegek jogismeretét és jogtudatosságát” – emelte ki Budai Bernadett. Mint mondta, az ország régióiban egy-egy, Budapesten és a Közép-magyarországi régióban két regionális jogvédelmi iroda jön létre.

A kormányszóvivő kitért arra is, hogy növekszik a jogvédők és a szóban forgó területen dolgozó civil önkéntesek száma: előbbieké 120-ról 130-ra, utóbbiaké 20-ról 80-ra. Budai Bernadett tájékoztatása szerint ezen jogvédő szervezek működésének erősítésével az is cél, hogy szorosabb együttműködés alakuljon ki a fogyasztóvédelem és a hasonló, európai uniós szervezetek munkája között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik