Belföld

Nem titkosíthatják a költségvetési adatokat

A Kormányszóvivői Iroda szerint a költségvetésre és a gazdaságra vonatkozó adatok nyilvánosságát az új titoktörvény-tervezet sem korlátozná jobban, mint a jelenlegi szabályozás, sőt szigorodnak a titkosítás feltételei.

Az új titoktörvény megalkotásának az a célja, hogy csak a legszükségesebb esetben lehessen az adatokat titkosítani: egyértelműbb lesz a minősíthető adatok köre, és szigorodnak a titkosítás feltételei – tudta meg a FigyelőNet a Kormányszóvivői Irodától. A Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent információkat azonban egyértelműen cáfolták: az új titoktörvény tervezete nem kívánja a költségvetési tervezésre és a gazdaságra vonatkozó adatok nyilvánosságát az eddigieknél jobban korlátozni, az alkotmányos követelményeknek megfelelően kizárólag a szükséges mértékben korlátozható a közérdekű adatokhoz való hozzáférhetőség.

A Kormányszóvivői Irodától megtudtuk: a titoktörvény módosításával kapcsolatos társadalmi vita a napokban kezdődött el, a vitában részt vevő partnerek továbbra is egyeztetnek a minősített adatok köréről. A javaslatok szigorú szűrőkön mennek át, a végső döntést pedig az Országgyűlésnek kell meghoznia.

Egy lista szerint minden titkos lehetne?

A Magyar Nemzet információi szerint az új titoktörvény jegyzéke – a minisztériumok javaslatai alapján – összesen 246 tételt sorolna a titkosítható adatok közé. A napilap által megszerzett lista szerint nem kerülhetnének a nyilvánosság elé a pénzügyi likviditás összefoglaló adatai, a külkereskedelmi fizetési mérleg alakulásáról készített előzetes prognózisok, számítások és megállapítások. Nem lennének megismerhetők a fizetési mérleg javítására hozott egyes intézkedések, a kormány gazdaságpolitikai stratégiájára vonatkozó javaslat adatai és háttérszámításai sem.

A gazdasági szerkezet átalakításával kapcsolatos tervek és az erre vonatkozó előterjesztés adatai ugyancsak titokban maradhatnának, ahogyan a bevezetni szándékozott illetékváltozások terveinek adatai is. A lap szerint a kabinet a közigazgatás korszerűsítésénél a közigazgatási szervek működését és személyi állományát érintő tervezetek adatait sem kívánná a nyilvánossággal megosztani.

A törvény szerint nem titkosíthatnak

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a Magyar Nemzetnek elmondta: a költségvetés adatait nem nyilváníthatja titkosnak a kormány. Ezt gondolja Földes Ádám is. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyesület jogásza szerint az állam csakis indokolt esetekben minősíthet titkosnak adatokat. A jogvédő szervezet egyébként már számos pert nyert meg állami intézményekkel szemben közérdekű adatok eltitkolása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik