Belföld

Gyászoló anyák az OEP ellen

Aláírásgyűjtéssel egybekötött tüntetést szervez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elé keddre egy magán gyermekmentő-szolgálat, mert az OEP megvonta tőlük a támogatást. A társadalombiztosító azután mondta fel a daganatos gyerekek szállítására szakosodott cég szerződését, hogy a magánmentősök adótartozása elérte a tizenötmillió forintot.

Lehetetlen helyzetbe kerülhetnek azok a daganatos megbetegedéssel küzdő gyerekek, akiket eddig a Szemem Fénye Alapítvány mentőkocsijai szállítottak kontrollvizsgálatokra. A magán-mentőszolgálat öt autója tizennégy megyéből közel százötven daganatos vagy leukémiás gyereket vitt rendszeresen kontrollra, ám az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) augusztus elsejétől nem támogatja tovább a működésüket.

Köztartozás

Az OEP-nél a megkeresésünkre azt közölték: a Baranya Megyei Egészségbiztosítási Pénztár levélben szólította fel az alapítványt arra, hogy mutasson be igazolást arról, hogy nincs kilencven napnál régebbi esedékességű köztartozása. „Az adótartozás miatt az egészségbiztosítónak e helyzetben nincs mérlegelési joga. Azon szolgáltatók esetében, melyeknek kilencven napon túli köztartozásuk van, a szerződést fel kell bontani” – közölte Fellner Zsuzsa, az OEP sajtóosztályának vezetője.

A szervezetnek a finanszírozási szerződésben foglaltak szerint eleve jeleznie kellett volna a biztosító felé a köztartozás tényét, ezt azonban nem tette meg. Az OEP csak a média híradásaiból szerzett tudomást a jogellenes helyzetről.

Nem lesz fennakadás

A társadalombiztosító véleménye szerint a betegszállításban nem lesz fennakadás, miután a tevékenységet más szervezetek (Országos Mentőszolgálat, alternatív szolgáltatók) átveszik. Jelenleg hetvenhárom alternatív betegszállítóval van finanszírozási szerződése a biztosítónak, s Baranya Megyében sem okoz a szerződés megszűnése problémát a betegszállításban.



Gyászoló anyák az OEP ellen 1

Majd az OMSZ szállít (Fotó: MTI)



Ahhoz, hogy a Szemem Fénye Alapítvány által végzett tevékenység újra finanszírozottá váljon, az szükséges, hogy köztartozása rendezése után pályázzon a tevékenységre. A befogadásról a szakbizottság javaslatát figyelembe véve a szakminiszter dönt. E döntést követően kerülhet sor szerződéskötésre.

Ötből kettő

Jelenleg a Szemem Fénye Alapítvány öt autójából kettő működik, ám a támogatás megvonásával ezek működtetése is veszélybe kerül. Gyura Barbara, az alapítvány vezetője a FigyelőNetnek elmondta, hibás az a döntés, hogy a társadalombiztosító más, alternatív mentőszolgálatokkal szállíttatná a beteg gyerekeket. „Egy daganatos gyereket a fertőzésveszély miatt nem lehet más betegekkel együtt szállítani, ahogy tömegközlekedéssel sem járhatnak ellenőrző vizsgálatokra” – figyelmeztetett Gyura Barbara.

Az alapítvány vezetőjének számításai szerint egy hónapra lenne szükségük, hogy rendezni tudják a tartozásukat az APEH-nél. „A személyi jövedelemadók egyszázalékos felajánlásaiból fizetnénk ki a pénzt. Ez tavaly tizenhárommillió forint volt, idén pedig ennél magasabb összegre számítunk az egy százalékokból” – számolgatott az alapítvány vezetője, aki kedden négy – gyermekét már elvesztő anya – társaságában tüntet az OEP előtt.

A demonstrációtól azt várják, hogy a társadalombiztosító azonnal vonja vissza a gyermek-mentő szolgálattal kötött szerződés felbontását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik