Belföld

Fegyverrel fenyegetőzött egy ellenzéki képviselő?

Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője jogi lépéseket tesz a Népszabadsággal szemben, mert az azt híresztelte, hogy ő volt az a képviselő, aki kedden fegyverrel fenyegetett meg egy biciklis futárt.

A Blikk szombati számában a sértett elmondta, hogy egy szürke színű autó leszorította őt az útról, mire rémületében a gépkocsi tetejére csapott és szidalmazni kezdte a sofőrt. A 25 éves fiatalember elmondása szerint az autós „elővette képviselői igazolványát”, és arra hivatkozva követelte, hogy a futár is igazolja magát. Amikor a fiatalember erre nem volt hajlandó, a sofőr behajolt autójába, pisztolyt vett elő és megfenyegette őt. Egy üzlet és egy kávézó tulajdonosa a fiatalember segítségére sietett, ekkor az autós visszaült kocsijába, és elhajtott – írta a Blikk.

A Blikk információi szerint a rendőrség tanúkat hallgatott meg, akik a nekik bemutatott fotók közül „ugyanannak az ellenzéki képviselőnek a portréját választották ki”. A Népszabadság „meg nem erősített információkra” hivatkozva azt írta, hogy a fegyverrel fenyegetőző autós Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő volt, akit az újságnak pénteken nem sikerült elérnie. A rendőrség nyomozást rendelt el egy, a főváros VI. kerületében történt eset miatt, és “mivel felmerült, hogy a cselekmény érintettje egy országgyűlési képviselő”, a BRFK az ügyet a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalhoz továbbítja.

Az MTI-nek nyilatkozva Kontrát Károly szombaton közölte: „Minden alapot nélkülöz a hír, semmi közöm az ügyhöz”. Hozzátette: pert indít a Népszabadság ellen, és “minden olyan sajtóorgánum ellen, amely belekeveri ebbe az ügybe”.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a távirati irodának a képviselő közleményét megismételve annyit mondott, hogy “Kontrát Károly a Népszabadságban ma megjelent, személyét érintő, alaptalan rágalom miatt a szükséges jogi lépéseket haladéktalanul megteszi”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik