Belföld

Kánikula: fukarkodnak a munkaadók a védőitallal

A nyolc napja tartó harmadfokú hőségriasztás eddig 488 millió forint többletköltséget okozott. A munkaügyi ellenőrök a védőital és a pihenőidő hiányáról számoltak be, közel tízezer esetben tapasztaltak szabálysértést. A fővárosi szmogriadót lefújták, az igazi lehűlésre azonban még várni kell.

A júniusban és júliusban végzett ellenőrzések azt mutatták: a munkaadók fele megszegte a dolgozók munkavédelmére vonatkozó, a hőségriadó miatt fokozottabb előírásokat – ismertette az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelet (OMMF) vizsgálatának részleteit Papp István elnök. A tapasztalatok szerint ugyanakkor a szabálytalanságok száma az ellenőrzés időszakában lényegesen csökkent, ebből arra lehet következtetni, hogy a munkáltatók egyre inkább komolyan veszik a rendkívüli időjárási helyzetből adódó kötelezettségeiket.


Hiányzó védőital

A felügyelőség azt tapasztalta, hogy a munkáltatók inkább a 2-es fokozató hőségriasztásnál sértették meg az előírásokat (389 eset), a nagyobb melegben, a 3-as fokozatú hőségriadó idején kevesebb szabálysértés volt (257 eset). A munkaügyi felügyelők megállapítása szerint összesen több mint 11 ezer munkavállaló esetében sértette meg a munkaadó a hőségriadóval kapcsolatos előírásokat, szabályokat.

A két leggyakoribb szabálytalanság az volt, hogy nem kaptak a dolgozók védőitalt, illetve nem volt megfelelő a pihenőidő kiadása. A főbb szabálytalanságok között szerepelt, hogy üzemcsarnokban, zárt térben nem működött a légkondicionáló, szabadtéren nem volt megfelelő hely a kötelező pihenőidő eltöltéséhez, s hiányosak voltak az elsősegélynyújtás feltételei.



Kánikula: fukarkodnak a munkaadók a védőitallal 1

Munkások a 40 fokos hõségben: csak a szerencsésebbeknek jut védõital. (fotó: MTI)



Az első becslések szerint eddig 488 millió forint többletköltséget okozott a nyolc napja tartó harmadfokú hőségriasztás – mondta Daróczi Dávid. A kormányszóvivő elmondta, a legtöbb pluszköltsége várhatóan a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak, illetve a tűzoltóságoknak lesz. Daróczi Dávid hangsúlyozta: az összegek egyelőre becslésen alapulnak.

Megszűnt a szmogriadó

Megszüntette a szmogriadót a Főpolgármesteri Hivatal, mivel tartósan csökkent az ózonkoncentráció Budapesten – tájékoztatta a hivatal sajtóirodája hétfőn az MTI-t. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a szmogriadót múlt szerdán a kedvezőtlen meteorológiai viszonyok, azaz a nagy területen, tartósan kialakult légszennyezettség miatt rendelték el.

A sajtóiroda közlése szerint Demszky Gábor főpolgármester köszönetét fejezte ki a budapestieknek, hogy betartották a korlátozó intézkedéseket, és előnyben részesítették „a közösségi közlekedést saját gépjárművük használatával szemben”.

Szerdára enyhül a hőség

A hét folyamán ingadozó hőmérséklet várható, lesz olyan nap, amikor kánikulai melegre kell számítani, ám két hidegfront is hoz enyhülést – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletes meteorológusa. Kedden a nap nagyobb részében 35-40 Celsius fok közötti hőmérséklettel kell számolni, a késő délutáni, esti órákban azonban hidegfront érkezik. Ennek eredményeképpen szerdán 26-31 fok közötti meleg várható, és 7,6-re csökken az UV-B-sugárzás.


Szerdán erősödhet a szél, ami helyenként viharos erősségű is lehet. A front hatásaként egyes helyeken záporra, zivatarra is számítani lehet.


Csütörtökre napos száraz időt jelez a prognózis, s a hőmérséklet ismét emelkedik, pénteken pedig 31-36 fok is lehet. A hétvége első napján egy újabb hidegfront eredményeként néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet. A szél megerősödik és szórványosan záporok, zivatarok is lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik