Belföld

Fidesz: korrupciógyanús a kormánynegyed beruházása

Korrupciógyanú merülhet fel a kormányzati negyed beruházásával kapcsolatban - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője hétfőn.

“A kormányzati negyed luxusberuházása újabb korrupciógyanús ügyleteket vethet fel, melyek elkerülése érdekében a Fidesz a beruházás Állami Számvevőszék általi vizsgálatát kezdeményezte az Országgyűlésben. Árulkodó, hogy a kormánypártok lesöpörték az asztalról az átláthatóságot és elszámoltathatóságot célzó határozati javaslatot” – írta Cser-Palkovics András. A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány továbbra sem hajlandó lemondani a luxusberuházásról.


17-en pályáztak

A kormányzati negyed tervpályázatának elbírálását segítő szakértői csoport vezetője, Fegyverneky Sándor országos főépítész hétfőn a sajtó jelenlétében adta át a pályázatokat elemző anyagot Görözdi Györgynek, a bíráló bizottság elnökének és Sylvester Ádám társelnöknek. Ezt követően a bíráló bizottság megkezdte munkáját.

A pályázatokról továbbra sem árulhattak el a jelen lévők semmit, így azt sem lehet tudni, hogy a 17 pályázatból mennyi a magyar, illetve a külföldi. Fiala István, a szakértői bizottság társelnöke mindössze annyit mondott, hogy több terv megfelel a majd csak a 21. század közepén honos követelményeknek is.


Eredményhirdetés: augusztus 2-án

Az értékelés vasárnap fejeződik be, a jegyzőkönyv felvétele után bontják ki azokat a borítékokat, amelyek a pályázók adatait tartalmazzák (addig kódszámokkal azonosítják a terveket). Az eredményt jövő hét csütörtökön a Nyugati pályaudvaron hirdetik ki. Az eredményhirdetés azért tolódik ennyit a döntés után, hogy a pályázókhoz eljuthasson a zsűri értesítése.

A kormányzati negyed tervezésének kalkulált költsége 2,4 milliárd forint. Ebből 800 millió az engedélyezési terv díja, ezt fizeti az állam, a többi a magánberuházó költsége. A tervpályázat 80 millió forintba kerül, amit a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) fizet. Ebből díjazzák, illetve vásárolják meg a pályamunkákat, továbbá az összeg 20 százaléka a pályázat lebonyolítását szolgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik