„Engem a társadalom érdekel, és a társadalomban élő egyén szabadsága” – mondja Tóth László, a Zsigmond Király Főiskola szociológia tanszékének vezetője. Így kezdett a nyolcvanas években a szexuális orientációval, annak társadalmi hatásaival foglalkozni. A kijelölt határok és a felállított tilalomfák érdekelték. Hogy mit tekint a társadalom elfogadhatónak és mit nem, s melyek azok az eszközök, amelyekkel elérik, hogy az elfogadottat gyakorolják.
Az igazi kérdés szerinte azonban az, hogy ehhez milyen eszközöket vesznek igénybe. „Ha az eszközei brutálisak, nyersek, amilyenek a melegfelvonuláson voltak”, akkor eljutottak odáig, hogy jogot formálnak a szerintük egyedül üdvözítő norma kikényszerítésére, állítja. „De ezt csak valamilyen társadalmi és politikai támogatottsággal a hátuk mögött tehetik meg” – teszi hozzá. És még azt mondja: ezzel a magyar társadalom nyilvánított véleményt.
Igaz, hogy „ez ugyanaz az ötven-száz-százötven fős kemény mag volt, amely tavaly szeptemberben a Kossuth téren és a Televízió ostrománál tűnt fel”, csakhogy szociológiailag sokkal több van mögötte: az egyetlen központi hatalmat ugyanis mára felváltotta egy úgynevezett „polimorf-diszkurzív hatalmi modell”, amelyben egy időben és egymás mellett számtalan hatalmi központ létezik a társadalomban. A társadalom szabályozásában az állam szerepe illuzórikussá válik, és helyette topicok (témák) kapcsán szerveződött csoportok, hatalmi központok ütköznek egymással.
A kérdésre, hogy miért mindig ugyanazok a jelszavak, a jelvények és az arcok, Tóth László válasza az: „Mert ez a csoport mindig az, amit mondanak neki: ha kell homofób, ha kell, antiszemita.” Kell hogy mondja valaki, mert egy sínre állított gondolkodásról van szó, s Moldovát idézve teszi hozzá, hogy „kis ország vagyunk, nekünk csak egy csőcselékre telik”. Ez pedig egy bármikor mozgósítható, egzisztenciájában megtámogatott csoport, vagyis megélhetési csőcselék. Hogy mire alapozódik ez a gyanú?
„A dolog logikájára: nem úgy kell ezt elképzelni, hogy a Fidesz finanszírozná a „buziverőket”, vagy kérne fel erre bárkit, egyáltalán nem. A Fidesszel rokonszenvező üzleti körök bizonyos része ezt anélkül is megteszi.” De abban is bizonyos Tóth, hogy fordított esetben, ha egy nagyon erős szélsőbaloldali párt „dominálná az ellenzéket, amely nem riadna vissza semmilyen eszköztől annak érdekében, hogy visszakerüljön a hatalomba, akkor az állna mögöttük”.
Hogy ez a tömeg ismeri-e az általa ordibáltak értelmét, nem is kérdés, mert nem ez a dolguk, „hanem hogy ott legyenek, üvöltözzenek, és dobálják a tojásokat”. Hogy ki osztja rájuk ezt a szerepet? „Egyrészt a társadalmi elégedetlenség, másrészt az a politikai erő, az az ellenzéki párt, amely bizonyos irányba kanalizálja ezt az elégedetlenséget…” Az így létrejött viszony pedig „a feudalizmus kelet-közép-európai változata”.
(További részletek az ÉS legújabb számában olvashatók!)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
