Belföld

Katasztrófakészültség a hőség miatt

Csütörtökig hármas fokozatú hőségriadót rendelt el az országos tiszti főorvos, mert az előrejelzés szerint a hét folyamán a nappali felmelegedés elérheti a 37-38 fokot. A főpolgármester mára összehívta a védelmi bizottság ülését.

A hármas fokozatú hőségriadó már katasztrófahelyzetnek minősül, és a katasztrófavédelmi törvény alapján – az országos, illetve a regionális tiszti főorvos kezdeményezésére – a fővárosi vagy regionális védelmi bizottság dönt a rendkívüli intézkedések meghozataláról. A Fővárosi Polgári Védelem munkatársai Budapest legforgalmasabb 12 csomópontján palackozott és zacskós vizet osztanak az autósoknak és a gyalogosoknak.

60-70 fokos lehet az aszfalt

A pontos helyszínekről a Fővárosi Védelmi Bizottság rendkívüli ülésén döntenek. A mától érvényes intézkedések értelmében a Fővárosi Vízművek Zrt. ismét üzemelteti mobil vízcsomagoló egységét a Deák téren, így a járókelők ott is hűtött, csomagolt vízhez juthatnak. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában levő kórházak és egészségügyi intézmények munkatársai az elkövetkező időszakban megkülönböztetett figyelmet fordítanak fiatal és idős betegeikre.

A fővárosi útfelújításokon dolgozók egészségére is különösen odafigyelnek majd ezekben a napokban. A kivitelezők korlátlan vízfogyasztási lehetőséget biztosítanak a nehéz fizikai munkát végzőknek, és a pihenőidő betartását is fokozottan ellenőrzik. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. éjjel-nappal, összesen húsz locsoló autóval mossa és hűti Budapest utcáit. Műszakonként mintegy 1500-1800 köbméter vizet használnak fel. Az akár 60-70 fokra is felhevülő aszfaltra permetezett vízzel enyhítik a forróságot, valamint kötik le a port és a polleneket. A nappali órákban a lakótelepek, illetve a sűrűn lakott városrészek mellékutcáit, éjjel a fő- és tömegközlekedési úthálózatot hűtik.

Idősek és gyerekek veszélyen

Falus Ferenc tiszti főorvos felhívta a figyelmet, hogy a kánikulai meleg, a tartósan magas hőmérséklet károsan befolyásolja az egészségi állapotot: elsősorban az idősekre, a gyermekekre, valamint a fizikai munkát végzők szervezetére hat kedvezőtlenül. Az idősek körében a tartósan magas hőmérséklet szív-, és érrendszeri panaszokat okozhat, ezek észlelésekor haladéktalanul orvoshoz kell fordulniuk. A gyógyszereket szedő betegek pedig kérjék ki kezelőorvosuk tanácsát. Az országos tiszti főorvos azt javasolja, hogy az idősek kánikulában tartózkodjanak hűvös helyen, kerüljék a szervezetüket terhelő fizikai munkát, zuhanyozzanak naponta többször langyos vízzel.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy mindenkinek ügyelnie kell a fokozott folyadékbevitelre, akár a szokásos mennyiség többszörösére is szükség lehet. Kerülni kell a tűző napon való tartózkodást délelőtt 11 és délután 15 óra között, mivel ilyenkor fokozódik a napszúrás veszélye. A bőrt védeni kell a káros sugárzás ellen, lehetőleg világos színű, természetes alapanyagú ruhákat, széles karimájú vagy ellenzős sapkát, kalapot ajánlatos hordani.

Fontos, hogy nagy melegben gyermeket, állatot bezárt gépkocsiban nem szabad hagyni, a szabadban végzett sportolást pedig a reggeli vagy a kora esti órákra kell halasztani. A hőség-előrejelzés harmadik fokozatát, a riadójelzést akkor adja ki az országos tiszti főorvos, ha a napi középhőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon eléri a 27 fokot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik