Belföld

A Jobbik Sólyom bírálatát várja a melegfelvonulásról

A Szabad Demokraták Szövetségét elítélő sajtóértekezletek sorozatát rendezték szombaton a Jobbik helyi vezetői több városban, de szóba került a köztársasági elnök neve is.

Szegeden az SZDSZ helyi székháza előtt Tóth Péter, a Jobbik szegedi szervezetének alelnöke beszélt arról: minél előbb meg kell szüntetni, hogy “egy kétszázalékos párt” irányítsa a magyar politikát és ezt a minél hamarabbi új választások kiírásával lehet elérni. Tóth Péter szerint az elmúlt időszakban a Szabad Demokraták Szövetségének három olyan megnyilvánulása is volt amely “a magyar társadalmat felrázta”. Mint mondta, az első a pornográfia korhatárának lecsökkentése volt, amelyet a Kendermag Egyesület rendezvényének támogatása követett. A harmadik a múlt hét végén történt, amikor a párt támogatta a homoszexuálisok budapesti felvonulását.


“Ez nem más, mint a deviánsok jogainak támogatása és a betegség terjesztése a magyar nemzeten belül. Az SZDSZ elérte ezzel, hogy azt mondjuk róluk: hungarofób és magyarellenes politikát folytat” – fogalmazott. Kijelentette: a Jobbik elvárja, hogy Sólyom László köztársasági elnök ítélje el erkölcsi alapon a homoszexuálisok felvonulását és az SZDSZ szélsőséges megnyilvánulását.


“Nem mi vagyunk a kisebbség, hanem az a deviáns közösség, amelyet Szabad Demokraták Szövetségének hívnak és mindenáron próbálja irányítani a nemzet sorsát” – fűzte hozzá a szegedi szervezet alelnöke. Tóth Péter arról beszélt, hogy a szombati sajtóértekezletek sorozata egy országos kezdeményezés, a Magyar Önvédelem Napjának részét jelentette. A Jobbik saját közlése szerint Szegeden kívül további 16 városban tartottak aktivistái hasonló sajtóértekezletet pénteken és szombaton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik