Belföld

Feleslegesen költöttek el 2 milliárdot a Dunaújárosi híd mellett?

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a Dunaújvárosnál épülő Duna-hídhoz kapcsolódóan mintegy kétmilliárd forint értékben felesleges beruházások valósultak meg Budapesten. Az SZDSZ dunaújvárosi szervezete közölte, hogy a régióban megvalósított infrastrukturális beruházások, így az M6-os autópálya és a Dunaújvárosi híd jól megtérülő befektetések.

Az új Duna-híd folytatatásaként a Dunavecsét és Apostagot elkerülő út két hídja is megépült, amelyek a megszüntetett vasútvonalon vezetnek át. Emellett a dunaújvárosi autópályahíd meghosszabbítására is azért volt szükség, mert ez a szakasz is átível a megszüntetett vasútvonalon. A politikus – aki fotókkal támasztotta alá állítását – közölte: ez átgondolatlan tervezés, felesleges beruházás volt, amivel szerény becsléseik szerint a kormány mintegy kétmilliárd forintot pazarolt el az adófizetők pénzéből.

A politikus hangsúlyozta, hogy a Duna híd szükségességét nem vonják kétségbe, fontos hídnak tartják, amely – mint fogalmazott – “csodálatos szerkezet, műszakilag, mérnöki szempontból gyönyörű alkotás lesz”, amelyre “büszkék lehetünk”. Emlékeztetett: Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője még miniszterként kezdte meg a híd megvalósításával kapcsolatos tárgyalásokat.

Az SZDSZ dunaújvárosi szervezete szerint a régióban megvalósított infrastrukturális beruházások – az M6-os autópálya, a Dunaújvárosi híd – jól megtérülő befektetések.

Mint az MTI-hez eljuttatott közleményükben írják, nem volt felesleges az új Duna-híd folytatatásaként a Dunavecsét és Apostagot elkerülő út két hídjának megépítése sem, mert az érintett vasúti mellékvonalon továbbra is van teherszállítás, a személyszállítás pedig átmenetileg szünetel.

A szabad demokraták számára Soltész Miklós sajtótájékoztatója után sem egyértelmű: mit vár a KDNP a kormánytól. A kereszténydemokraták most azt kifogásolják, hogy miért épülnek hidak az országban?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik