Belföld

Jövő héten ítélet születhet a felgyújtott lány ügyében

Jövő héten születhet elsőfokú ítélet a Makó mellett felgyújtott Pénzes Henrietta ügyében, ha addig megérkeznek a lány barátjával kapcsolatos hívásadatok a szolgáltatótól.

Joó Attila, az ügyben tárgyaló bíró elmondta: ha az adatok még ezen a héten megérkeznek, július 16-án döntés születhet az ügyben. Az előző, áprilisi tárgyalás óta új elmeszakértői vélemény készült a fiatalkorú vádlottról, akiről véleményezést kértek a börtönben dolgozó nevelőitől.

A hétfői tárgyaláson tanúként hallgatták meg azt az asszonyt, aki a bűncselekmény napján abban a kocsmában dolgozott, ahová – vallomásuk szerint – Pénzes Henrietta barátja, S. Norbert és a számára „alibit biztosító” S. Béla hajnalban horgászás előtt betért.

A nő úgy nyilatkozott, hogy egyik férfit sem ismerte, az idősebb férfi nevét is csak az újságokban látta. A tanú korábban azt mondta a helyi lapnak: lehetséges, hogy a két férfi járt aznap hajnalban a kocsmában, de nem emlékszik. A tárgyaláson közölte: S. Béla később megkereste a munkahelyén, és azt mondta, „én voltam bent, hogyhogy nem emlékszik rám?”.



Jövő héten ítélet születhet a felgyújtott lány ügyében 1

Ítéletre várva (Fotó: MTI)



Cipőfűzővel kötötték meg

Elkészült egy igazságügyi nyomszakértői vélemény is, amely szerint a lány kezét és lábát cipőfűzővel kötötték össze, és nem valószínűsíthető, hogy az horgászzsinór volt. Az ismertetésnél elhangzott, hogy a lány nadrágjának zsebében feszültségoldó gyógyszert találtak.

A tűzvédelmi vélemény szerint a vádlott felgyújthatta a lányt anélkül, hogy ő maga sérült volna, illetve a benzingőz szabad levegőn akár 50-60 centiméterről is képes belobbanni.


Aljas indok


A tavaly július 20-án felgyújtott magyarcsanádi lány ügyében február 5-én kezdődött az elsőfokú tárgyalás a Csongrád Megyei Bíróságon. Az ügyészség egy fiatalkorú fiút vádol aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és kifosztás bűntettével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik