Az a vizsgálat a bevett a nemzetközi gyakorlatban, amelyet korábban elvégeztek az ügyben – mondta el Morvai Attila. Hozzátette: a sértett jogi képviselője által javasolt, úgynevezett mitokondriális módszert csak kivételes esetekben alkalmazzák. Az Egészségügyi Minisztérium erre vonatkozó módszertani ajánlása szerint akkor kell használni, ha egy bomlásnak indult mintát kell elemezni, vagy ha anya és gyermeke közötti rokoni kapcsolat megállapításáról van szó.
A sejtmagokban található DNS-en kívül a sejtszervecskékben, a mitokondriumokban is van örökletes anyag, amelyekben a bázissorrend lehetővé teszi az egyedi azonosítást. A DNS-kópia a mitokondriumokban nagyobb számban fordul elő – ezért is van jelentősége ennek az eljárásnak, ha kevés a rendelkezésre álló vizsgálati anyag.
A főügyészségi szóvivő a sértett jogi képviselőjénekmásik beadványával kapcsolatban azt mondta: erről a nyomozóhatóság a jövő héten dönt. Ebben a jogi képviselő azt kérte, hogy vizsgálják meg a sértett vendéghaját, azt vessék össze az ügyben meggyanúsított rendőrök szolgálati autójában talált hajszálakkal, mert ez bizonyítékul szolgálhat arra, hogy a 21 éves lány ült a kocsiban.