Belföld

Zsanett-ügy: vizsgálják a lány vendéghaját

Bizonyítási indítvány érkezett a Budapesti Nyomozó Ügyészséghez a Múzeum körúti erőszak sértettjének jogi képviselőjétől - értesült az Index. Az internetes hírportál úgy tudja, az iratban az szerepel, hogy vizsgálják meg a lány vendéghaját is.

Zsanettnek április 20-án pótolták a haját, mondta a jogi képviselő, Tuza Péter ügyvéd az internetes portálnak. A valódi hajból készült vendéghajat a lány a május 4-i Múzeum körúti igazoltatás után egy héttel levetette, és – Zsanett jogi képviselője szerint -, nem gondolta, hogy jelentősége lehet az ügyben a végül negatív eredményt hozó DNS-vizsgálatnak, és így a rendőrautóban talált hajszálaknak – írja az Index.

A cikk szerint a rebiszesek (Rendőrségi Biztonsági Szolgálat) rendőrautójában körülbelül harminc hajszálat porszívóztak össze, de ebből csak négy volt vizsgálható. Ha a rendőrautóban megtalálják Zsanett hajszálát, akkor az bizonyíthatja, hogy a lány tényleg ült a rendőrautóban. A rendőrök vallomása szerint a lány nem szállt be autójukba, a lány viszont azt mondja, hogy a rendőrök a kocsijukkal vitték egy sötét mellékutcába, ahol az erőszakot elkövették.

Tuza Péter szerint a harminc összegyűjtött hajszál között lehetnek a vendéghaj szálai is, mivel találtak olyan hajszálat is, amelynek nem volt hajhagymája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik