Belföld

Szigorodhatnak a közpénzügyek

A kormány új koncepciót dolgozott ki a költségvetési rendszer átalakítására. Kérdés azonban, hogy elég lesz-e egy új jogszabály, egy sereg törvény módosítása, továbbá egy újabb - az Országgyűlésnek alárendelt - hivatal felállítása a költségvetési fegyelem fenntartásához.

Kétharmados többséget igénylő kérdésben csak elvétve számíthat az ellenzék támogatására a kormány, ezért különösen örömteli, ha egy effajta hátteret igénylő koncepció a teljes parlamenti patkó támogatását bírja. A költségvetési rendszer megújítására irányuló pénzügyminisztériumi elképzelés még nem kapott defektet, az is igaz persze, hogy egyelőre csak a középtávú költségvetési tervezés alapvető átalakítását nagy vonalakban felvázoló dokumentumról van szó. A politika kegyelmi állapota pedig a tapasztalatok szerint általában csak addig tart, amíg a részletekről, a megvalósítás feltételeiről kellene megállapodni.


A Fidesznek is volt javaslata


„A legnagyobb ellenzéki párt még nem alakított ki hivatalos álláspontot a kormány koncepciójáról” – közölte a Figyelővel Tállai András, az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának fideszes tagja. A képviselő szerint egyetlen dologban értenek igazán egyet a kormánypártokkal: az elmúlt néhány év során bebizonyosodott, hogy a meglévő szabályok nem elégségesek a költségvetési egyensúly fenntartásához, tehát azok szigorítására van szükség.


Éppen ezért a Fidesz tavasszal már bekopogtatott az Országgyűlésbe „A költségvetési manipulációk megakadályozását, a hiteles és kiszámítható költségvetési gazdálkodás helyreállítását” szolgáló törvénymódosítási javaslatával. Nem is egyszer, hanem mindjárt kétszer, de mindkét alkalommal eredménytelenül. A kormánytöbbség azzal söpörte le az asztalról az ellenzéki elképzeléseket, hogy a koalíció annál jóval átfogóbb szabályozást készít elő.


Ilyen előzmények után a Fidesz ellenvétója sem lenne meglepő, ám a párt képviselői és szakértői az elmúlt napokban – két fordulóban – első olvasásra egyeztetésre alkalmasnak találták a Pénzügyminisztériumban (PM) kidolgozott koncepciót. Ez optimista kormányelképzelések szerint őszre a parlament elé kerülhet, s nyomokban ellenzéki javaslatelemeket is tartalmaz.



Szigorodhatnak a közpénzügyek 1

Tállai András és Veres János – lesz közös megállapodás? (Fotó: MTI)


Új pénzvizsgáló szervet terveznek


A tárgyalt törvényjavaslatok költségvetési hatását vizsgáló és kordában tartó, közvetlenül a parlament alá rendelt intézmény a PM-javaslatban az Országgyűlés Költségvetési Hivatala (OKH) néven, míg a fideszes tervezetben költségvetési tanácsként jelent meg; más kérdés, hogy hasonlóságuk csak látszólagos.


A tanácsot ugyanis Tállaiék meglévő szervezetekből rakták volna össze: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a jegybank vezetője mellett a köztársasági elnök által delegált közgazdász lett volna a tagja. Ezzel szemben a pénzügyi tárca önálló, az ÁSZ-hoz hasonló jogállású, az Egyesült Államokban működő Congressional Budget Office-ra (CBO) hajazó hivatal felállítása mellett tette le a garast. Utóbbival Tállai szerint az alapvető baj az, hogy kétharmados konszenzust feltételez például a hivatal vezetőjének kilenc évre szóló mandátumáról egy olyan légkörben, amikor az Országgyűlés az ÁSZ alelnökeit sem képes megválasztani.

Az euróra hajtanak

Az új csúcsintézmény mellett a kormányjavaslatban szereplő szabályokra is nagy szerep hárul az államháztartás áthangolásában. Noha a pénzügyi tárca csak 2012-re teszi az új rendszer kiteljesedését, abban bíznak, a regulák fokozatos bevezetése már rövid távon is hozzájárulhat az egyensúly helyreállításához, az euró bevezetésének megkönnyítéséhez.


A PM csodafegyvere a középtávú adósságszabály. Ennek lényege, hogy a központi büdzsé szintjén a költségvetési politika hosszú távú fenntarthatóságát, az adósságráta csökkentését az garantálja, hogy a reálértéken számított adósság középtávon sem növekedhet.

Az IMF részben elismeri a módszer előnyeit (az adósságállomány gyors csökkentését, a generációk közötti méltányosság biztosítását, a gazdaságpolitika prociklikussá válásának kiküszöbölését), ám arra int, hogy ezt a szabályt eddig sehol nem alkalmazták.

Törvénybe iktatás

A tárca koncepciójának több eleme a már meglévő gyakorlat törvényi megerősítésére irányul. Ilyen például a középtávú – a tárgyéven túl kétéves időhorizontra kitekintő – tervezés jogszabályba iktatása, vagy a kötelező ellentételezés elvének megerősítése: az úgynevezett paygo szabály értelmében kizárt a költségvetés olyan irányú módosítása, amely négyéves távlatban a hiány bővülésével vagy a többlet csökkenésével fenyegetne.


A javaslat többi komponenséhez hasonlóan ez is abba az irányba mutat, hogy a jelen elképzelés szerint akár a maastrichti rendszernél keményebb fiskális szabályrendszerünk is lehetne – amennyiben persze a szándékot megfelelő erejű politikai elkötelezettség is kíséri.


(További részleteket a Figyelő legfrissebb számában olvashat!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik