Belföld

Átadták a Szabadság tér megújult szakaszát

Rogán Antal, V. kerületi polgármester ünnepélyes keretek között átadta az V. kerületi Szabadság tér déli részének megújult szakaszát pénteken Budapesten.

A belvárosi kerület polgármestere elmondta, hogy három hónap alatt, 197 millió forintból sikerült felújítani, új díszburkolattal ellátni a Szabadság tér déli részét. Ezen a szakaszon egy kör alakú virágágyást is kialakítottak, amely csak ideiglenesen díszíti a teret, mivel 2008 nyarán szökőkutat alakítanak ki a helyén.


Felújították a “Virulj” díszkutat is, amelynek vörös mészkő burkolatát megtisztították és díszkivilágítással látták el – tette hozzá. Rogán Antal szerint a tér teljes felújításának utolsó ütemét 2008-ban fejezik majd be.


A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy megkezdték a Belváros új “gyalogostengelyének” kialakítását. Egyelőre a tervezés szakasza folyik, de jövőre hozzálátnak a Kálvin tér és a Szent István körút között húzódó utcák felújításához is. Így megújulhat majd a Kecskeméti utca, az Egyetem tér, a Károlyi Mihály-, a Petőfi Sándor-, a Bécsi-, és az Október 6-a utca, valamint a Falk Miksa- és a Honvéd utca.


A polgármester reményét fejezte ki, hogy jövőre – kormányzati támogatásból – felújíthatják a Kossuth teret is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik