Belföld

A Fidesznek bocsánatot kell kérnie Mayer Arankától

A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint Révész Máriusz és a Fidesz megsértették a felperes jó hírnevét azzal, hogy azt állították: Mayer Aranka részt vett volna az Orbán Viktor elleni lejárató kampányban. A jogerős ítélet szerint a pártnak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie.

A Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett jogerős döntésével helyben hagyta az ügyben korábban született elsőfokú döntést azzal a kivétellel, hogy a táblabíróság ítélete szerint Mayer Arankának nem jár a korábban kiszabott félmillió forintos nemvagyonikár-térítés. A jogerős döntés szerint Révész Máriusznak és a Fidesznek sajtótájékoztatón és a párt internetes honlapján közleményben bocsánatot kell kérnie Mayer Arankától.

Mayer Aranka az Élet és Irodalom című hetilap Orbán Viktor és felesége tokaji érdekeltségeivel foglalkozó “Tokaji borcsaták” című sorozata nyomán, a cikkek alapját képező dokumentumok átadójaként vált ismertté.

A per tárgya egy 2005. augusztusában tartott sajtótájékoztató volt, amelyen Révész Máriusz, a Fidesz akkori szóvivője azt mondta, hogy “Mayer Arankát felhasználják az Orbán Viktor elleni lejárató kampányban. Vannak olyan erők Magyarországon, amelyeknek 20-30 millió forintnál többet is megér az, hogy Orbán Viktort gyanúba keverjék. Egy-két tényfeltáró újságcikket megérne az, hogy Mayer Aranka vagy a családja hogyan tudott megvásárolni egy II. kerületi nagy értékű ingatlant”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik