Minden kórház aláírta az új kórház-finanszírozási szerződést, így minden intézmény tudomásul vette a Molnár Lajos kínálta ágyszámokat. A FigyelőNet információi szerint a szerződést több igazgató és fenntartó csak amiatt írta alá, mert különben kizárták volna őket a 7,5 milliárd forintos pályázatból.
A fideszes városvezetés bírósághoz fordul
Mikola István még pénteken jelentette be, hogy a fideszes önkormányzatokhoz tartozó kórházak, még ha alá is írják a szerződéseket, jogorvoslattal fognak élni. „A fővárosi bíróságon fogják megtámadni az egészségügyi tárca közigazgatási határozatát, mert Molnár Lajos önkormányzati feladattal ruházta fel magát” – hangsúlyozta a politikus.
Hétfőre pedig így is tett a hódmezővásárhelyi önkormányzat, amely a Fővárosi Bírósághoz és az Alkotmánybírósághoz fordul az ellátórendszer átalakítása miatt. A kórház vezetése pedig jogfenntartó záradékkal és véleményeltérési nyilatkozattal ellátva írta csak alá az új finanszírozási szerződést.
Tatbánya volt az utolsó
Csupán április másodikán, utolsóként írta alá a tatabányai Szent Borbála Kórház az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szerződési ajánlatát. A kórház igazgatója a FigyelőNetnek elmondta, pénteken még kérdéseik voltak a finanszírozásról, melyre választ csak szombaton kaptak. Ezért éltek a törvény adta lehetőséggel, és csak hétfőn írták alá a szerződést.
Hozzátette: a dokumentumhoz véleményeltérési nyilatkozatot is csatoltak, mert álláspontjuk szerint tudnikuk kellene a teljesítményvolumen-korlátról (TVK). Az állam ugyanis csak bizonyos betegszámot finanszíroz, az afölötti gyógyításért nem kap pénzt az egészségügyi intézmény. A TVK mutatja meg azt, hogy hány beteget finanszíroz az OEP.