Belföld

Kiss: növelni kell a fogyasztóvédelem nyilvánosságát

Tíz napon belül felkerül a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapjára a fogyasztóvédelmi politika tervezete, amely 2007 és 2013 közötti időszakra jelöli ki a főbb irányokat - mondta a szaktárca vezetője egy budapesti konferencián, kedden.

Kiss Péter a „Verseny, reklám, etika – megtanulható? – Hogyan juthatnak el az ismeretek a fogyasztókhoz?” című kétnapos konferencián tartott előadásában elmondta, hogy a fogyasztóvédelmi politika fő irányai között szerepel egyebek között a nyilvánosság erejének felhasználása, a fogyasztóvédelmi hatóság erősítése, a tudatos fogyasztói magatartás elősegítése is.

Kiemelte, hogy a fogyasztóvédelem pozitív példáit is be kell mutatni, ezt is célul tűzi ki a tervezet. A különböző szakmai konzultációkon formálódó koncepcióval kapcsolatban elmondta, hogy a szaktárca weboldalán a tervezetet véleményezhetik majd az érintett szervezetek, de az állampolgárok is.

A konferencia sajtótájékoztatóján Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a már meglévő negatív lista mellett létre kívánják hozni a fogyasztóvédelmi szempontokat kiemelten kezelő cégek pozitív listáját is. Példaként említette a Neckermann utazási irodát, amely vállalta, hogy hirdetéseiben a részvételi díjon felül feltünteti, hogy milyen egyéb járulékos költségei vannak az akciós utazásnak.

Baranovszky György előadásában közölte, módosítani kell a fogyasztóvédelmi törvényt, amelyben elő kell írni, hogy a jogsértőnek saját költségére, országos napilapban közzé kell tennie az ítélet teljes szövegét, miután a bíróság a jogsértést megállapította. A jelenlegi szabályozás szerint a bíróság feljogosíthatja az igény érvényesítőjét, hogy a jogsértő költségére az ítéletet országos napilapban közzétegye.

Szép Gábor, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szóvivője közölte, hogy az Európai Unió finanszírozza a tesztelését olyan fogyasztási cikkeknek, amelyek elsősorban Magyarország, illetve Kelet-Európa piacára jellemzőek, a tesztek pedig a reklámmentes Kosár magazinban fognak megjelenni.

Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke közölte, hogy tavaly összesen 1,8 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki, mintegy 40-45 ügyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik