“A népszavazás győzött, az első csatát a népszavazás megnyerte” – közölte Orbán Viktor rendkívüli sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az Alkotmánybíróság múlt heti döntése értelmében négy kérdésről (patikaliberalizáció, kórházprivatizáció, termőföld, és ha a választási bizottság is úgy akarja, a tandíj) lehet népszavazást tartani, de „mi ötödik és hatodik kérdést is szeretnénk”.
Mint mondta, az Ab döntése értelmében a vizitdíjról akkor nem lehet népszavazást tartani, ha az adott év költségvetésében szerepel. “A vizitdíj ügyében így újraformulázott, az előttünk álló évre vonatkozóan tesszük fel a kérdést” – mondta a Fidesz elnöke. Hozzátette: hasonlóan a kórházi napidíjról is megkérdezzük az embereket. Azt azonban hangsúlyozta, 2007-ben nem tudják eltörölni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.
Orbán viktor szerint a népszavazás visszaadhatja azt, amit a kormány elvett az emberektől. 2006-ban ugyanis elvették az polgároktól a szabad választás esélyét, “azért gyenge ország, mert az utat nem a magyar emberek jelölték ki”. A Fidesz elnöke elmondta: az Ab döntésének az is a tanulsága, hogy ha az új többség úgy érzi, hogy a kormány az ő hozzájárulása nélkül vezet be bizonyos intézkedéseket, akkor népszavazással hozhat más döntést.