Gál. J. Zoltán bejelentette: a kormány felhatalmazta a honvédelmi minisztert, hogy kezdje meg a NATO-val a tárgyalásokat a lokátor megépítéséről és a katonai szövetség által biztosított források felhasználásáról.
A döntés egyébként azután született, hogy érvénytelen lett a pécsiek vasárnapi népszavazása a lokátorról, a választásra jogosultak csupán 32,51 százaléka járult az urnák elé. A referendum érvényességéhez viszont a választópolgárok több mint felének részvételére lett volna szükség.
A tervezett tubesi NATO-radar helyszíne (fotó: MTI)
A pécsi polgármester azonban úgy fogalmazott: köteles figyelembe venni azon tízezrek véleményét, akik vasárnap kifejezték akaratukat, ezért hétfőn tárgyalásokat kezd a kormánnyal arról, hogy “ebben a helyzetben milyen lehetőségek vannak a lokátorral kapcsolatban”. A kormány azonban szerdán úgy döntött, hogy a Tubesen épül fel a NATO-radar.
Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) szóvivője kijelentette: nem fogadják el a döntést, a pécsi önkormányzat vezetőitől pedig konkrét lépéseket várnak a Tubes védelme érdekében.
“Felszólítjuk az önkormányzatot, hogy tulajdonosi jogaival élve módosítsa az építési szabályzatot és a szabályozási tervet, a módosítás idejére pedig rendkívüli közgyűlésen rendeljen el építési tilalmat arra az önkormányzati területre, melyre a honvédség a beruházás érdekében igényt tartana” – mondta.