Belföld

Határozat elfogadásával ért véget a szocialisták kongresszusa

A szabadság és a rend egyidejű érvényesítése, az esélyteremtés, valamint az ország gazdasági versenyképességének növelése az ország előtt álló legfőbb feladatok - áll a szocialisták kongresszust záró határozatában.

Határozat elfogadásával ért véget a Magyar Szocialista Párt tisztújító kongresszusa vasárnap Budapesten. A küldöttek – egy tartózkodás mellett – fogadták el azt határozatot, amely többek között megállapítja, hogy három nagy feladat áll Magyarország előtt: a szabadság és a rend egyidejű érvényesítése, az esélyteremtés, valamint az ország gazdasági versenyképességének növelése.


A dokumentumban megköszönik az ország áldozatvállalását, amely nélkül nem lehetett volna eredményes az Új Egyensúly Programja.
A határozatban szerepel, hogy a MSZP támogatja az egészségügyi reformot, az igazságosabb közteherviselést, a felsőoktatás megújítását, elvárja a kormánytól a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat segítő programok indítását.


A határozat szerint az MSZP nemcsak a reformok céljait, hanem előkészítését és végrehajtását is széles társadalmi párbeszédben kívánja meghatározni. A dokumentum kitért arra, hogy az MSZP szerint a mai magyarországi közhangulat szélsőséges megnyilatkozásaiért, a mind gyakoribb normaszegésekért a nemzeti radikalizmus zsákutcáját választó populista jobboldali politika felelős.


A tanácskozás végén az MSZP valamennyi megválasztott tisztségviselőjét a színpadra szólították. A kongresszus az ír U2 együttes Beautiful Day (Csodálatos nap) című számával ért véget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik