Belföld

Kiszorítósdik játszottak a Kossuth téren

Ötször oszlatták fel a rendőrök a mintegy félszáz kormányellenes tüntetőt szombaton, a Kossuth téren, akik minden eltávolítás után visszatértek a térre. A rendőrök látványosan nem alkalmaztak erőszakot. Az MSZP és a Fidesz levél-és sajtótájékoztató-háborúval töltötte a szombatot.

Egy nappal a Fidesz kordonbontásai akciója után félszázan játszottak macska-egér játékot a rendőrökkel. A rendőrség ugyanis amint oszlatni kezdett, a tüntetők a környékbeli utcákba futottak. Majd amikor a rohamsisakosok visszafordultak a Kossuth téri kordonokhoz, a tiltakozók ismét megjelentek a téren. Az oszlatás idejére a rendőrök leállították a forgalmat.

Az első tüntetőcsoport egyébként délelőtt tíz órakor érkezett a Kossuth térre, őket azonnal elkezdte kiszorítani a rendőrség az Alkotmány utca irányából a Nádor utca felé kiszorítani. Dél körül egy, újabb kiszorítás alkalmával egy elfogócsoport emelt ki zászlósokat a tömegből, köztük Bene Gábort, a Nemzeti Bizottság 2006 szervezet egyik ügyvivőjét is előállították.



Kiszorítósdik játszottak a Kossuth téren 1

Todoroff Lázár és Gáti András képei a helyszínrõl – képgaléria



Az egyik oszlatást egyébként a FigyelőNet tudósítója szerint a Hír TV okozta, közvetítőkocsijukkal ugyanis a villamossínek mellé parkoltak. A rendőri felszólításra a tiltakozók is odatömörültek, mire a rohamsisakosok ismét kijöttek a kordon mögül és megindultak a tüntetők felé. A Hír Tv igazgatója közleményben cáfolta később, hogy ők okozták volna a rendőri akciót.

Az utolsó oszlatásra fél 6-6 óra körül került sor. Előtte két férfi átmászott a külső kordonon, őket a rendőrök elvezették. Háromnegyed hat után 50-60 tüntetővel a Batthyány-örökmécsesnél folytatódott a demonstráció, köztük volt Gonda László is, aki a délutánt a Kuncze Gábor háza előtt töltötte.


A tüntetés az eredetileg bejelentett időpontban, szombat este kilenc órakor fejeződött be. Az örökmécsesnél utoljára felszólaló Gonda László arra kérte az embereket, hagyják el az Aulich utcánál lévő demonstráció helyszínét, hogy “rendőri provokációnak ne legyenek kitéve”.

A szombati tüntetés részleteiről olvassa el tudósításunkat.

Levélváltás politikus módra

Szájer József szombat délelőtti levelében arra kérte Hiller Istvánt és Lendvai Ildikót, hogy kényszerítse ki a kormánytól a kordon lebontását. Mint írta, méltatlan a demokráciához, hogy a kormány bukósisakos, azonosítószám nélküli rendőrök sorfala mögé bújik, félve saját polgáraitól.


Lendvai Ildikó és Hiller István elképesztőnek nevezték Szájer József levelét. Viszonválaszukban azt írták, nem kényszerítik ki a kormánytól a kordonbontást, és nem lesznek a Fidesz bűntársai.

A Fidesz EP-képviselője sajtótájékoztatójával is megelőzte a szocialistákat. Szájer József bejelentette: a Fidesz a “megfelelő” időben dönt majd arról, hogy folytatja-e polgári engedetlenségi akcióját a Kossuth téren. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese viszont tájékoztatóján úgy fogalmazott: Orbán Viktor új többségét azok az árpádsávos zászlókat lengető szélsőséges radikális csoportok alkotják, amelyek pénteken megjelentek a Kossuth téren.

Orbán lemosta Gyurcsányt

A politológusok szerint eredménytelenné tehetik a pénteki események az egyhetes kormányfői kommunikációs hadjáratot: a Fidesz fél órás akcióval “hatástalaníthatja” azt, hogy Gyurcsány Ferenc egy héten keresztül napi egyórás interjút adott az egyik kereskedelmi televíziónak és mellékletet jelentetett meg Szembenézés címmel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik