Belföld

Fidesz: szocialista propaganda a vonatokon

A Fidesz szerint a MÁV intercity járatain olyan „szocialista propagandakiadványt” adnak ingyen az utasoknak, amelyben egy Orbán Viktort lejárató, Gyurcsány Ferencet magasztaló írás jelent meg. A MÁV szerint az újság nem propagandaeszköz, hanem „pluszszolgáltatás”.

Az intercityn utazók a MÁV tiszteletpéldányaként kapják meg az egyébként 595 forintba kerülő MIX magazint, amelynek főszerkesztői vezércikke „Orbán Viktor tudatos, gyalázatos stílusú és alpári lejáratását tartalmazza” – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője. Az említett cikkben „egy szánalmasan szolgalelkű, ömlengő magasztalás” is szerepel Gyurcsány Ferencről – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a rendszerváltás előtti időket idézi, hogy egy állami vállalat a kormányzati propagandagépezet egyik elemévé válik. A pártszóvivő felszólította a közlekedési minisztert, hogy azonnal fejezzék be az akciót: Kóka János „ne így akarjon jó pontokat szerezni Gyurcsány Ferencnél”. A MÁV-ot arra kérte, hagyjon fel az újság terjesztésével a vonatokon, „ne erre költsék a megnövelt jegyárakból származó plusz bevételt”.

Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője reagálásában elmondta: a vonatokon elhelyezett különféle sajtótermékek nem propagandaeszközök, a vasúttársaság az újságokkal „pluszszolgáltatást” nyújt az utasoknak. Emlékeztetett arra, hogy az intercityn az utasok évek óta ingyenesen olvashatnak különféle lapokat, többek között Metrót, Világgazdaságot, Heti Választ. Ezek tartalmát a MÁV nem vizsgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik