Belföld

Kormánynegyed: a Főváros a Nyugatit javasolja

A Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy a Nyugati pályaudvar környékét javasolják a kormányzati negyed helyszínéül. A végső döntést pénteken hozza meg a kormány.

A Fidesz képviselőinek ellenző vagy tartózkodó szavazatai ellenére a közgyűlés végül úgy döntöttek, elfogadják a határozati javaslatban foglaltakat. Eszerint a felsorolt három terület kormányzati negyeddé fejlesztését elvileg bármely esetben lehetségesnek tartja a közgyűlés, de az általuk javasolt sorrend a Nyugati pályaudvar és környéke, a Lágymányosi hídtól délre eső pesti terület, illetve a Déli pályaudvar és környéke.

Ikvai-Szabó Imre a tervezet beterjesztője úgy érveét, a Nyugati pályaudvar környékének fejlesztése tűnik a legígéretesebbnek a belváros rehabilitációja szempontjából. Molnár Gyula (MSZP), a határozati javaslat másik benyújtója amellett érvelt, hogy szükséges a jelenleg elszórtan, drágán fenntartható és nem megfelelő épületekből egy korszerű kormányzati negyedbe költöztetni a minisztériumokat.

Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője viszont arról beszélt, nem látják a közvetlen összefüggést a belváros rekonstrukciója és a kormányzati negyed között. Mint mondta, a frakció kétségét fejezi ki a projekt megvalósításának „ab ovo” szükségességével szemben.

A képviselők a határozati javaslatban megerősítették: a közgyűlés részt kíván venni a kormányzati negyed előkészítésében és tervezésében, így a terület kiválasztásában, a tervpályázat előkészítésében és a közlekedési, zöldterületi és építészeti tervezésben. A főváros településrendezési szerződésben kívánja rögzíteni a kormánnyal való együttműködés feltételeit. Emellett az építészeti minőség és a projekt presztízse miatt szükségesnek tartanak egy nyílt nemzetközi tervpályázatot.

Danks Emese kormányszóvivő szerdán azt közölte, a pénteki balatonőszödi kihelyezett kormányülésén határoz a kabinet a kormányzati negyed helyszínéről, miután a Fővárosi Közgyűlés is dönt e témában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik