A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a vizitdíj a háziorvosnál, a szakrendeléseken és a kórházakban is egységesen háromszáz forint lesz. Mintegy négymillióan részben vagy egészben mentesülnek a vizitdíj fizetése alól. Alanyi jogon jár a mentesség a 18 éven aluliaknak, a tartós gyógykezelésre szorulóknak – ide tartozik a vese-dialízis, az onkológiai ellátás és az is ha valaki kúraszerűen jár orvoshoz -, a hajléktalanoknak, illetve nem kell fizetni az állami feladathoz kapcsolódó ellátások esetében.
Erre példaként említette a katasztrófa-egészségügyet, a népegészségügyi ellátást, a járványügyi tevékenységet, egyes szűrővizsgálatokat, a terhesgondozást, a gyermekágyas anyák gondozását és a szülészeti ellátást.
Kompenzáció
A kormány kompenzációs rendszert dolgozott ki a szociálisan rászorulóknak, és a hátrányos helyzetű családoknak. Évente 12 vizitre jogosító kedvezményt kapnak úgy, hogy ennyivel emelik a különböző jogcímeken nekik folyósított összegeket, például havi 300 forinttal a gyest, 200 forinttal a munkanélküli ellátást vagy szintén 200 forinttal azoknak a nyugdíját, akik legfeljebb a nyugdíjminimum kétszeresét kapják – közölte Danks Emese.
Ha valaki több, mint húszszor fizetett vizitdíjat, a számlák bemutatásával a huszonegyedik alakalomtól ezt visszaigényelheti az önkormányzattól, de folyamatos kórházi tartózkodás esetén is legfeljebb húsz napig kell ápolási díjat fizetni. A kormányszóvivő úgy vélte, ennek a kompenzációs rendszernek a segítségével az emberek automatikusan hozzájuthatnak a többlettámogatáshoz, plusz adminisztráció nélkül.
Kormánymegbízott felügyeli a részleteket
A kormány döntött a vizitdíj fizetésének módjáról is: minden egészségügyi szolgáltatónál készpénzben lehet majd fizetni, de az intézmények maguk döntenek arról, hogy milyen más fizetési lehetőséget biztosítanak. A vizitdíjról nyugtát, kérésre egyszerűsített számlát kell adni. A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy a vizitdíj-beszedés technikájának részletes kidolgozására és bevezetéséra Ari Lajos miniszteri megbízottat nevezte ki a kormány, aki az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke, illetve az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgató-helyettese.
