Az Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapítója szerint volt párttársai már nem a liberalizmust képviselik, magukat ugyan demokratának és liberálisnak tartják, de szemben a múltjukkal és szemben az elveikkel, helyeslik ártatlan emberek ütlegelését, megkínzását és megalázását.
Magyarország ma is egy rendőrállam – mondta a filozófus. Természetesen egy demokratikus, alkotmányos rendszeren belüli rendőrállam, de az igazság az, hogy gyakorlatilag a rendőri önkénnyel szemben nincs védekezés – jelentette ki.
