Tájékoztatásuk szerint az elnökség csaknem egyhangúlag Steiner Pál frakcióvezető-helyettest javasolja a képviselőcsoport új vezetőjéül. Az elnökség álláspontjának megváltoztatására kérte a fővárosi frakciót a fővárosi kiemelt fejlesztések bizottsága elnöki posztjával kapcsolatban. A képviselőcsoport több fordulós szavazás után Hunvald György VII. kerületi polgármester mellett voksolt, az elnökség viszont Somlyódy Csaba budapesti pártalelnököt támogatta, aki az előző ciklusban egyszerre volt a tulajdonosi és a kiemelt fejlesztések bizottságának fővárosi elnöke.
Ha a frakció elfogadja az elnökség álláspontját,akkor Somlyódy Csaba, akinek érdekében erőteljesen szót emelt az SZDSZ és Demszky Gábor személyes főtanácsadója, Mesterházi Ernő is a koalíciós tárgyalásokon, ismét egyidejűleg vezetheti ezt a két bizottságot.
Hunvald György, aki korábban már jelezte, hogy Molnár Gyula lemondása esetén pályázik a frakcióvezetői posztra, az MTI megkeresésére közölte, amennyiben jelölik a keddi frakcióvezetői választáson e tisztségre, megméretteti magát.
Molnár gyula az MTI-nek elmondta, hogy októberi ígéretének megfelelően távozik a fővárosi szocialista frakció éléről. Utódjául Steiner Pált javasolja az elnökség – tette hozzá. A politikus emlékeztetett rá, hogy korábban úgy vállalta a frakcióvezetést, hogy a koalíciós tárgyalások lezárásakor átadja ezt a posztot. Szeretne ugyanis budapesti pártelnöki, XI. kerületi polgármesteri és országgyűlési képviselői feladataira koncentrálni. Molnár Gyula azt reméli, hogy a jövő heti közgyűlésen már a végleges frakcióvezetés intézi majd az ügyeket.
