A balesetet, amelynek következtében a polgármester gépkocsivezetője három héttel később életét vesztette, Toller László „életveszélyes sérülései pedig maradandó fogyatékosságot, a legoptimálisabb esetben is súlyos egészségromlás visszamaradását eredményezték”, döntően a balesetet okozó autó vezetőjének szabályszegései okozták – mondta Ökrös Magdolna, a Tolna Megyei Főügyészség szóvivője.
A Mercedes sofőrje ugyanis megsértette az előzésre vonatkozó szabályt, gyorsabban hajtott a megengedettnél, valamint a KRESZ záróvonalra vonatkozó rendeletét is figyelmen kívül hagyta – közölte az ügyész. Ugyanakkor a politikus szolgálati gépkocsija is gyorsan közlekedett, s az is tény, hogy a benne utazók nem csatolták be a biztonsági öveiket – tette hozzá.
A Mercedes vezetője úgy kezdett egy teherautó, valamint egy pótkocsis járműszerelvény előzésébe, hogy a manővert nem tudta a záróvonal előtt befejezni. A polgármester gépkocsivezetője a szemből érkező személykocsival való ütközés elkerülése érdekében a jobb oldali útpadkára húzódott, majd elvesztette uralmát a jármű felett, és a bal oldali árokpartnak csapódott.
