Belföld

450-en vétlenül haltak meg az utakon

Kilencszázegy ember meghalt, több mint hatezren súlyosan megsérültek az első háromnegyed évben történt csaknem 15 ezer személyi sérüléssel járó közlekedési balesetekben; az elhunytak és a súlyos sérültek mintegy fele vétlen volt.

A balesetekben összesen csaknem 21 ezer közlekedő sérült meg. A tavalyi év hasonló időszakához képest 2 százalékkal csökkent a közúti közlekedési balesetek száma, és 4 százalékkal kevesebb volt a halálos áldozat. A balesetek 13 százalékának hátterében alkoholos befolyásoltságot mutattak ki – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből.

Az alkohol hatása alatt okozott balesetek száma Dél-Alföldön nőtt a legnagyobb mértékben, több mint harmadával. Ugyanakkor „különösen szembetűnő” javulás mutatkozott Budapesten, ahol az eltelt kilenc hónap alatt egyetlen halálos kimenetelű ittasan okozott baleset sem volt. A közúti balesetekben leggyakrabban a keresztező irányban haladó járművek ütköztek.

A második leggyakoribb baleset a gyalogosgázolás, melyek 7 százaléka halálos kimenetelű volt. Lakott területen kívül történt baleseteknél a leggyakoribb, amikor az egyetlen jármű szenved balesetet, például megcsúszás, farolás, borulás, pályaelhagyás miatt. A balesetek 62 százalékát személygépkocsik, 10 százalékát teherautók, 9 százalékát kerékpárosok, 7 százalékát gyalogosok okozzák.

A balesetek 92 százaléka a járművezetők hibájából történt. Leggyakoribb a sebesség helytelen megválasztása. A balesetek 67 százaléka lakott területen történt. Az autópályákon közlekedők a balesetek mindössze 2 százalékát okozták és az ezeken a szakaszokon megsérült személyek 32 százaléka külföldi volt. Az autópályák közül a legtöbb baleset az M7-en történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik