Belföld

Megoldódik a fővárosi forrásmegosztás?

Egyszerűsítené a fővárosi közgyűlés évente 150-170 milliárd forintos forrásmegosztását egy minap benyújtott törvényjavaslat – írja a Napi Gazdaság.

A hatályos szabályozás túlbonyolított, a nagy nehezen megszavazott forráselosztást év közben rendre korrigálni kellett, ami újabb viták táptalaja lett. Ezen változtatna a parlament önkormányzati és területfejlesztési bizottsága az eljárást jelentősen egyszerűbbé tévő javaslattal. A hatályos, 2003-as jogszabályt is hatályon kívül helyező tervezet indoklással együtt mindössze négy oldalon elintézi a forrásmegosztást.

Nem tennék számításokkal kísért alku tárgyává a főváros és a kerületek közti részesedés mértékét, az előbbinek 47 százalék, utóbbiaknak 53 százalék jutna az őket osztottan megillető bevételekből: az szja-ból, a helyi adókból, egyéb központi adókból, illetve az állandó népességhez kapcsolódó központi hozzájárulásból. Szakértők szerint ez az arány jellemző már most is a forrásmegosztásban, míg korábban a főváros nagyobb mértékben részesedett. A javaslat nem zárja ki az elmozdulás lehetőségét az arányokban, de ebben az esetben is csak az arányváltozás 60 százalékáig engedi korrigálni a forrásmegosztási részesedést.

A kerületek részesedésének kiszámításánál a keret egy részét az állandó népesség, a belterületi földterületek és az önkormányzati tulajdonban lévő félkomfortos, komfort nélküli és szükséglakások együttes alapterülete arányában osztják fel. Ezek alapján elsősorban a külvárosi kerületek járhatnak jobban. A javaslat benyújtói azért arra is ügyeltek, hogy ne legyen túl nagy a különbség a kerületek között: csak 5 százalékkal javulhat vagy romolhat az adott kerület helyzete az előző évhez képest.

A törvény a kihirdetése napján lépne hatályba: a beterjesztők bíznak benne, hogy ez még az idén megtörténhet, mivel a záró rendelkezések szerint a kihirdetést követően a fővárosi önkormányzat azonnal megküldi a kerületi önkormányzatoknak a 2007-es forrásmegosztás elvégzéséhez szükséges adatokat ellenőrzésre. A forrásmegosztásról szóló rendeletet február 28-áig kell majd megalkotnia a fővárosi közgyűlésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik