A megyei közgyűlések 6,5 millió embert képviselnek, így a szerdai egyeztetés csak politikai PR-fogás, ha az önkormányzatok részéről csupán a megyei jogú városok polgármestereit hívják meg – indokolta döntésüket a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének vezetője, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat fideszes elnöke.
„Ennek a 6,5 millió embernek a képviseletében való felelősségünk azt mondatja velünk, hogy nekünk ezen az összejövetelen ott kell lenni, ezért a holnapi egyeztetésen a megyei önkormányzati vezetők részt vesznek, részt kívánnak venni” – fogalmazott.
Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az MTI-nek hétfőn azt mondta, hogy a szerdaira még nem, de a következő önkormányzati egyeztető fórumra már meghívják a megyei közgyűlések vezetőit is. A szerdai egyeztetésre már kimentek a meghívók, technikailag sem lenne megoldható, hogy a megyei közgyűlések vezetői is részt vegyenek rajta – tette hozzá.
