Belföld

Ismét Kapolyi a szocdemek elnöke

Ismét Kapolyi Lászlót választotta elnökének a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) szombati választmányi nagygyűlésén.

A testület ugyancsak újra alelnökké választotta Balogh Lászlót, és döntött a 11 fős elnökség tagjairól is. Kapolyi László – aki egyébként az MSZP parlamenti frakciójának tagja – elmondta, hogy pártja a baloldal egységének megteremtésében szeretne aktívan részt venni. Arra a kérdésre, milyen módon próbálják az egységet megvalósítani, azt válaszolta: törekednek a baloldali értékrendet valló, de baloldali párthoz nem feltétlenül csatlakozni kívánó emberek megszólítására.

Hangsúlyozta azt is, hogy az MSZDP helyi szervezetei különböző civil szervezetekkel is kapcsolatban állnak. Olyan szociális célú alapítványokat is szeretnének létrehozni, amelyek elsősorban a fiatalokat támogatják „az esélyegyenlőséget létrehozó szellemi tőke megteremtésében” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik