Az országgyűlési és az önkormányzati választásokat értékelték politikusok, politológusok a Választás 2006 című konferencián, amelyet a Századvég Alapítvány, a Konrad Adenauer Alapítvány, valamint az MTA Politikai Tudományok Intézete szervezett. Az eseményre meghívták mind az öt parlamenti párt képviselőjét, hogy értékeljék a 2006-os választásokat, ám az SZDSZ képviseletében senki sem jelent meg.
Stumpf: kettős hatalom
Az önkormányzati választás kettős hatalmat hozott létre, ami teljes mértékben megváltoztatta a politikai erőteret – kezdte előadását a Választás 2006 konferencián Stumpf István. A Századvég Alapítvány elnöke szerint nagyon fontos pozíciók kerültek az ellenzék kezébe – megyei jogú városok, megyei közgyűlések -, így egy újfajta politikai stratégiára van szükség, melyben a kormány a kormányzó, az ellenzék pedig az ellenőrző feladatot tudja jobban ellátni.
Az egyik legfontosabb feladat Stumpf szerint most a közigazgatás átalakítása, mivel ez határozza meg, hogy hogyan tudjuk lehívni az EU-s forrásokat, ami létérdeke Magyarországnak. Hozzátette: éppen itt követte el a mostani kormányzat az egyik legsúlyosabb hibáját, hiszen olyan mértékben beleavatkozott a közigazgatási struktúrába, amennyire ez idáig egyetlen kormány sem. A volt kancelláriaminiszter a FigyelőNetnek elmondta: a kormány túlcentralizál mindent, túl nagy hatalom összpontosul Gyurcsány Ferenc kezében – még nagyobb, mint Orbánéban 1998 és 2002 között. Példaként a területfejlesztési törvény változtatását említette, amelyről egyelőre csak annyit tudni, hogy a pénzek elosztásáról majd valószínűleg a kormányközeli emberek döntenek.
MSZP: térvesztés a városokban
Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese például a korábbi és a most elért eredményeket hasonlította össze. Bevezetőjében elmondta, hogy a rendszerváltást követő 16 évben nagymértékben megváltozott az emberek gondolkodásmódja, értékrendje, amivel együtt a pártok is változtak. Ennek megfelelően 2005-ben a szocialista párt is újjradefiniált értékrenddel állt a nagyközönség elé és a kampányukban két fő irányt vettek fel: első lépésként bemutatták a kormány addigi teljesítményét, másodsorban a miniszterelnöki arculat bemutatására szenteltek nagyobb figyelmet. A kampány során nagy szervezési és mozgósítási versenyben voltak a Fidesszel és a végén, ha egy hajszállal is, de győztek – értékelte a választást megelőző időszakot az MSZP elnökhelyettese. Szerinte összességében idén jobb eredményt értek el, mint 2002-ben, mivel pártja támogatottsága 16 megyei listán volt jobb, mint a négy évvel ezelőtt és csak három megyében, valamint a fővárosban romlott a támogatottságuk.
Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban elismerte, hogy teret veszítettek a városokban, ám kiemelte, hogy pozíciójuk még így is erősebb, mint a jobboldalé volt négy évvel ezelőtt. Szerinte csak azokban a városokban veszítettek, ahol kiegyenlítettek voltak a viszonyok és az akkori politikai hangulatot felhasználva tudta a Fidesz a maga javára fordítani az eredményt.
Fidesz: Gyurcsány a legfőbb akadály
Nemcsak a számokat kell összesíteni, hanem azt is figyelembe kell venni, hogy a mai politizálás mellett hová is jutott az ország – jelentette ki Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke szerint a mai helyzet túlfeszített, ez az állapot nem tartható, a társadalom szétszakadása kezd veszélyes méreteket ölteni. 1998-ban a jobboldal kezdte el a politikai marketinget – amellyel sikerült is megnyerni a választásokat -, de aggasztó, hogy mostanra az MSZP is ilyen irányba mozdult – véli Pokorni.
A hatalom megtartása érdekében az üres ígéretektől sem riadtak vissza, így „ez olyan, mint amikor a gyerek az ajándék helyet csak a csomagolópapírt kapná meg” – jellemezte a helyzetet a Fidesz alelnöke. A FigyelőNet kérdésére elárulta, hogy szükség van a két oldal közötti közeledésre, tárgyalásokra, azonban amíg Gyurcsány Ferenc a kormányfő, addig ezt nem tudják elképzelni. A miniszterelnöknek be kellene látni, hogy személye komoly akadály az ország építésében. Kérdésünkre, hogyha Gyurcsány Ferenc mégsem távozik, akkor mi a teendő, azt válaszolta: nagy bajban lesz az ország.
Pártja tavaszi vereségének okait abban látja, hogy nem tudtak jól kommunikálni, nem tudták eljuttatni gondolataikat a választókhoz. 2002-ben például Medgyessy Péter és az akkori pénzügyminiszter arról beszélt, hogy jó a gazdaság állapota és hogy már 2007-ben, vagy 2008-ban be tudjuk vezetni az eurót. Ehhez képest azóta jelentős a csúszás, így ha ezt a tényt el tudják magyarázni a választóknak, akkor „mindenképpen a Fidesz nyerte volna a 2006-os országgyűlési választásokat”.
KDNP: családi adózás a megoldás a demográfiai problémákra
Máshonnan közelítette meg a választási eredményeket Semjén Zsolt. A KDNP elnöke szerint idén bebizonyosodott, hogy pártja – amelyet az egyetlen történelmi pártnak definiált – jó úton halad, hiszen a semmiből tudott újjáéledni és az ország harmadik legjelentősebb pártjává fejlődni.
Semjén Zsolt szerint igazságtalan a személyi jövedelemadó, melynek nagy hibája, hogy csak a jövedelmet veszi figyelembe és nem azt, hogy ebből a pénzből hány embert tartanak el. A pártvezető a FigyelőNetnek elmondta, a megoldás az lenne, ha Franciaországhoz hasonlóan az emberek eldönthetnék, hogy az szja-t akarják befizetni, vagy az úgynevezett családi adót. Ennek lényege, hogy összeadjuk a családfők keresetét és elosztjuk az ő és a gyermekeik számával. Hozzátette: ez lehet az egyetlen megoldás az egyre súlyosbodó demográfiai problémára.
Herényi nem lepődött meg
Az MDF frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével kapcsolatban keményen fogalmazott. Herényi Károly szerint ugyanis akit a miniszterelnök hazugságai megleptek, „azok esetében el kell gondolkodni az alanyi jogon járó választási jogról.” Hozzátette: nyilvánvaló volt, hogy az őszödi beszéddel kirobbant botránnyal nem lehet ősszel választásokat nyerni.
