Kezdetben szükséges volt a földrajzi megkötés, ezért nevezték el a szervezetet Közép és Kelet Európai Választási Szakértők Egyesületének – áll a módosítási tervezetben. A dokumentum leszögezi: a célok elérésében ez a megkötés már inkább gátjává vált a működésnek. Az egyesület ugyanis az elmúlt években már nemcsak a régióban működött, hanem világszerte igény merült fel az egyesület szakértelmére. Ezt jelzi az is, hogy az Európa Tanács mellett részvételi státusszal rendelkező testületté is vált a szervezet.
Tóth Zoltán, az egyesület főtitkára, korábbi belügyi államtitkár a névváltoztatással kapcsolatban elmondta: a profi választási szakértőket összefogó Global Elections Organisation-tagság (GEO) feltétele volt a név- és feladatmódosítás. Ezért a szervezet ezentúl Európai Választási Szakértők Egyesülete néven fogja folytatni munkáját, ugyanakkor a szervezet megőrzi korábbi rövidítését, az ACEEEO-t.
Az Európai Unió a választásokkal kapcsolatos feladatokat tagállami hatáskörbe sorolja, de több európai szervezet (például a brit szakértői szervezet) támogatásáról biztosította a szervezet európaivá válását. A névváltoztatás pedig lehetővé teszi, hogy ezek a szervezetek is részt vehessenek a budapesti székhelyű szervezet működésében.
A szervezet már évek óta részt vesz nemcsak a kelet-európai, hanem afrikai és dél-amerikai, valamint az Egyesült Államokban megrendezett választások felügyeletében, illetve megfigyelésében.
