Egy hete az ügyész letöltendő szabadságvesztést kért Postáné Vellai Györgyike elsőrendű vádlottra, a Globex egykori vezérigazgatójára és Vajda Lászlóra, a cégcsoport egyik tulajdonosára. A vád szerint értékpapírok kibocsátása, portfoliókezelés, illetve más ügyletek kapcsán 1996 és 1998 között sok száz kisbefektetőnek és több önkormányzatnak összesen több, mint hatmilliárd forintos kárt okozó sikkasztást, hűtlen kezelést és tőkebefektetési csalást követtek el a vádlottak.
Az ügyvéd ugyanakkor a csütörtöki tárgyaláson azzal érvelt, hogy a ’90-es évek közepén még sikeres céget „kinyírták” gáncsoskodó riválisai és a hatósági „eljárásdömping”. A nyomozóhatóságok és a nyomozás során felkért szakértők szakmailag teljesen alkalmatlanok voltak a gazdasági folyamatok megítélésére. Az új szakértők és a védelem bebizonyította a vád alaptalanságát.
Az első- és a másodrendű vádlott az eljárás során tagadta bűnösségét. Az ügy tíz vádlottjának védőbeszédei még várhatóan több tárgyalást vesznek igénybe, azt követően kerülhet sor az elsőfokú ítélet kihirdetésére.
