A bíróság harminc napra, azaz december 13-ig helyezte előzetes letartóztatásba a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei olaszliszkai gyanúsítottat. Ő egyébként a negyedik, akit előzetesbe helyeztek az egy hónappal ezelőtt elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban. A korábban letartóztatott három férfi esetében november 18-ig rendelte el a bíróság előzetes fogva tartásukat.
A rendőrség pénteken közleményében arról számolt be, hogy sikerült olyan bizonyítékokat felkutatni, amelyek eredményeként igazolható az a megalapozott gyanú, hogy a 21 éves férfi is részt vett a bántalmazásban.
