Belföld

Bárándy Gergely feljelentette a Kossuth térieket

Lázadás előkészületének bűntette miatt tett feljelentést a Batthyány-örökmécsesnél november 5-én elhangzottak miatt Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője, mert a Kossuth tériek akkor azt közölték: élő lánccal kívánják körbevenni a Parlamentet. A képviselő szerint ezért ötéves szabadságvesztés is adható.

Az MSZP képviselője vasárnap közölte: azért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen még pénteken, mert az örökmécsesnél a szónok a hallgatóságot arra hívta fel, tanúsítsanak polgári engedetlenséget, és ez köztörvényes bűncselekmény.

November 5-én, a Batthyány örökmécsesnél tartott tüntetésen a magukat „Kossuth téri forradalmároknak” nevező demonstrálók bejelentették, hogy élő lánccal kívánják körbe venni a Parlament épületét, megakadályozva ezzel az országgyűlési képviselők bejutását a Parlamentbe. A jogász végzettségű szocialista képviselő azt mondta: nincs olyan fogalom a jogrendszerben, hogy polgári engedetlenség, egyetlen jogszabály sem engedélyezi ilyen címen a jogsértést.

„Ha valaki nem tartja a be jogszabályokat, akár a gyülekezési jogról szólót, akár bármilyen mást, akkor az szankcióval jár, ha polgári engedetlenség, ha nem” – közölte Bárándy, aki szerint elfogadhatatlan, hogy 50-100 ember a polgári engedetlenség ürügyén államellenes bűncselekményt valósítson meg, veszélyeztetve az ország és a „békés többség” nyugalmát, biztonságát.

Arra a kérdésre válaszolva, milyen cselekmény számít lázadásnak, a politikus elmondta: ha valaki, vagy valakik az Országgyűlés munkáját megakadályozzák, akkor megvalósítják ezt a bűncselekményt. Példaként említette, hogyha valaki elmegy erre az élőláncra, és visszatart egy képviselőt, kicsit meglöki, az már bőven elég ahhoz, hogy megvalósítsa a bűncselekményt. Egy másik kérdésre Bárándy Gergely közölte: a lázadás előkészületét öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik.

Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője újságíróknak azt mondta: ami Bárándy Gergely sajtótájékoztatóján elhangzott, az még figyelemelterelésnek is gyenge. Arról akarják elterelni a figyelmet, hogy az ország morális, gazdasági és pénzügyi válságban van. Az ellenzéki képviselő azt javasolta a szocialista képviselőnek, vizsgálja meg, milyen jogi kategóriába tartozik, ha valaki másfél-két éven keresztül folyamatosan hazudik, négy évet feláldoz az ország életéből azért, hogy megtartsa politikai hatalmát. Kérdésre válaszolva Ágh Péter azt mondta: Magyarországnak alkotmányos keretek között kell működnie, és csak az ezen keretek között szervezett demonstráció támogatható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik