Miskolc egyik MSZP-s alpolgármesterének, Orosz Lajosnak a menesztését kezdeményezte a Fidesz miskolci önkormányzati képviselőcsoportja még a közgyűlés alakuló ülésén. Közlésük szerint Orosz Lajost a bíróság vállalkozási tevékenységével összefüggésben szándékos bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélte.
Az érintett – aki egyébként 2002-2006 között is alpolgármester volt – a közgyűlés csütörtöki ülésén elmondta: 2001-ig egy 50 embert foglalkoztató fémipari vállalkozást vezetett. A piacok elvesztése után nehéz helyzetbe került a cég, fizetésképtelenné vált, és nem tudta kifizetni a társadalombiztosítási kötelezettségeket. Ezért a bíróság 45 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte, amit lerótt.
Káli Sándor polgármester kiállt alpolgármestere mellett.
