Belföld

Demszky találkozott Gergényivel

A főpolgármester csütörtökön személyesen arra kérte Gergényi Pétert, Budapest rendőrfőkapitányát, hogy változtassa meg szándékát, és ne menjen nyugdíjba az év végén.

Demszky Gábor először délelőtt, újságírók előtt beszélt arról, hogy maradásra kéri a főkapitányt, majd röviddel ezután személyesen látogatott el a XIII. kerületben lévő rendőrpalotába Gergényi Péterhez.

Demszky Gábor a négyszemközti találkozón is arra kérte a rendőrkapitányt, hogy maradjon Budapesti Rendőr-főkapitányság élén – közölte a főpolgármesteri hivatal az MTI érdeklődésére, ám a megbeszélés részleteiről nem tudott beszámolni. Így nem lehet tudni, sikerült-e a főpolgármesternek maradásra bírnia a főkapitányt.

Demszky Gábor a főváros szempontjából fontosnak tartaná, hogy Gergényi Péter a helyén maradjon, erre utal az is, hogy a délelőtti sajtótájékoztatóján azt közölte: kormányzati szereplőkkel is tárgyalni kíván az ügyben.

Budapestnek szüksége van egy jól felkészült rendőri vezetőre – hangoztatta a városvezető, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Gergényi Péter közel három és fél éves tevékenysége alatt a bűnüldözési statisztikák javultak.

Budapest Európa legbiztonságosabb fővárosa ma, szeretnénk, ha ez így is maradna, ezért arra kérem a főkapitányt, maradjon a Budapesti Rendőr-főkapitányság élén – mondta a főpolgármester. Hozzátette: a főkapitány szakmai hitelességét jól jelzi az is, hogy beszámolóját a Fővárosi Közgyűlés pártjai támogatták, és, mint mondta, munkáját korábban „egymással versengve” dicsérték.

Az MTI-nek arra a kérdésére, mit gondol, mindezek fényében miért kíván nyugdíjba vonulni Gergényi Péter, Demszky Gábor azt mondta: „fogalmam sincs”, és ekkor jelezte, hogy beszélni kíván a főkapitánnyal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik